GazdaságNagy Márton Hódmezővásárhelyen

2024. június 5., szerda
 
Nagy Márton Hódmezővásárhelyen

A kormány elkötelezett a gazdaság újraindítása mellett - mondta a nemzetgazdasági miniszter Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 


 

Nagy Márton a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán közölte, hogy a gazdasági növekedés idén várhatóan 2,5 százalék körül alakul, jövőre pedig 4,1 százalék lesz. Ez utóbbi feltétele, hogy befejeződjön a háború - jegyezte meg.

 

Kitért arra, hogy a háború az uniós költségvetésből több száz milliárd eurót vesz ki, ha véget érne, ezeket a forrásokat gazdaságfejlesztésre lehetne fordítani.

 

A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a magyar GDP 1,7 százalékkal nőtt éves alapon, ami meghaladja az uniós átlagot. Az emelkedés a lakossági fogyasztásból ered és abból, hogy a reálbérek változásában sikerült fordulatot elérni - közölte.

 

A gazdaság újraindításához szükséges feltételek között említette Nagy Márton a fogyasztás helyreállítását, a beruházások növelését, az exportaktivitás fenntartását, a munkaerőpiac és a hitelpiac megerősítését.

 

Elmondta, hogy a háztartások bizakodóbbak: míg tavaly a belföldi vendégéjszakák száma 4 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom csaknem 8 százalékkal csökkent, az új lakossági hitelszerződések volumene 31 százalékkal esett, a reálbérek változása pedig -2,9 százalék volt, addig az idén az első negyedévben 11,4 százalékkal bővült turizmus, 2,2 százalékkal a kiskereskedelem, 72 százalékkal a hitelezés. A reálbérek növekedése 10 százalék volt és éves szinten is várhatóan 6 százalék körül alakul majd - tette hozzá.

 

A belföldi turizmus szárnyal, a korábbiakhoz képest újdonság, hogy az emberek az elmúlt hónapokban nem a SZÉP-kártyáról költöttek, ugyanakkor a SZÉP-kártyák felhasználóinak száma 2,8 millióra nőtt - ismertette a tárcavezető.

 

Nagy Márton elmondta, hogy az idén legalább 1,5 százalékos reálnyugdíj emelkedés várható, mivel a költségvetés tervezése során 6 százalékos emeléssel számoltak, miközben az infláció várhatóan 4,5 százalék körül alakul majd.

 

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a BYD Szegedre érkezése a bérszínvonal emelkedésével jár majd. Az autógyártó ugyanis magasabb béreket fog fizetni, mint a jelenlegi átlagbér a térségben, ez versenyt teremt a munkaerőpiacon, amire a helyi vállalkozásoknak hatékonyságnöveléssel kell válaszolnia. Ennek eredményeként nőni fog a lakosság jövedelme, és ezzel fogyasztása is. A térségben emelkedni fognak az ingatlanárak is - fejtette ki. Az infrastrukturális fejlesztések ugyanakkor lehetőséget teremtenek más vállalkozások számára, a kínai autógyártó beszállítókat keres, és nem kizárólag a high-tech szektorban. Az egyetemi együttműködés pedig fel fogja emelni a képzés színvonalát is - jegyezte meg.

 

Lázár János építési és közlekedési miniszter hangsúlyozta, hogy a BYD szegedi elektromosautó-gyára teljesen át fogja alakítani a megye társadalmi és gazdasági szerkezetét.

 

A gyár 298 hektáros fejlesztési területén az áram-, gáz-, szennyvíz-, ivóvízhálózat kiépítése folyik. Jelenleg készítik el a beruházási terület út- és vasúti kapcsolatainak építését. Az üzemben előállított gépjárművek - melyek száma egészen az éves 350 ezres mennyiségig fut majd fel - szállításához a jelenlegi vasúti kapacitás várhatóan nem lesz elegendő - mondta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Az antalyai U23-as Európa- bajnokság nyitónapján tőrözőinknek köszönhetően a magyarok játszották a főszerepet.
Holler László természetközeli világa

Holler László természetközeli világa

Félszáz festményén keresztül mutatja be a vásárhelyi realista festőiskola tradíciójából táplálkozó mester az utóbbi években készült műveit.
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

A kijelölt természetes fürdőhelyeket az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok legalább évi négy alkalommal ellenőrzik.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.