Kultúra, oktatás'56 és Nagy Imre az irodalomban

2015. június 13., szombat
 
'56 és Nagy Imre az irodalomban

Pomogáts Béla Széchenyi-díjas akadémikus, a magyar irodalomtudósok doyenje tart előadást Az 1956-os forradalom és Nagy Imre alakja a magyar irodalomban címmel június 15-én, hétfőn 17 órai kezdettel Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban.

 

 

 

 

A József Attila- és Széchenyi-díjas irodalomtörténész, az 1945 utáni magyar irodalom jeles tudósa a tavalyi évben töltötte be 80. életévét. Pomogáts életrajzában kiemeli, hogy a Piarista Gimnáziumban érettségizett és műveiben is rendszeresen hivatkozik neves tanáraira, többek között Sík Sándorra. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát. Részt vett az 1956-os forradalomban, ezért internálótáborba került. Hosszú hányattatás után 1961–1965 között technikumi tanár, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, később osztályvezetője, 1992–1996-ban igazgatóhelyettese lett. Az irodalomtudomány kandidátusa, majd doktora.

 

Negyven önálló könyve jelent meg, a két világháború közötti és az 1945 utáni magyar irodalom, az erdélyi és a nyugati magyar irodalom történetével foglalkozik. A Literatúra főszerkesztője, a Nyelvünk és Kultúránk és az Európai Utas szerkesztőbizottságának elnöke, a Magyar Nemzet, a Vigília, a Valóság szerkesztőbizottságának tagja, az Illyés Alapítvány kurátora. 1992-től a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke.

 

1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki - olvasható Pomogáts Béla életútjáról a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely idén is annyit kapott mint tavaly

Vásárhely idén is annyit kapott mint tavaly

Egyre nagyobb támogatásra van szüksége az önkormányzatoknak, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek nyári étkeztetését segíthessék.

Amerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

Amerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

A Scotland Yard szerint a kriminalisztikában szinte példátlan, hogy a gyilkos a helyszínelés alatt és napokig a lakásban, egy szivacsmatrac belsejében kivágott búvóhelyen volt.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.