BulvárAmerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

2015. június 12., péntek
 
Amerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

Az angol lapok bűnügyi rovatának élén szerepelt a 2011 augusztusában történt két áldozatot követelő bűntény, amelynek elkövetője egy hódmezővásárhelyi fiatalember volt.

 

 


 

A londoni repülőtér közelében található Radisson Edwardian ­Heathrow ­Hotelben recepciósként dolgozó három fiatal az egyik este  a szolgálati lakásukban vacsoráztak, majd egy szóváltás és veszekedés után Bán Attila több tucatnyi késszúrással megölte Alice Adams-t és Vass Tibort. A gyilkosságról szinte minden angol lap írt, arról is, ami a Scotland Yard szerint a kriminalisztikában szinte példátlan, hogy a gyilkos a helyszínelés alatt és még két napig végig a lakásban, egy szivacsmatrac belsejében kivágott búvóhelyen volt. (További részletek a lap alján!)       

 

Közel egyórás TV film készült erről a londoni kettős gyilkosságról, a hódmezővásárhelyi Bán Attiláról és két áldozatáról.

 

A film rendezője a Berlini Filmfesztiválon dokumentumfilm kategóriában már többszörösen díjnyertes Mark Marabella. A rendező- producer New-yorki több évtizedes múlttal rendelkező filmes cége a Magyarországon is népszerű Discovery Channel részére forgatta a filmet, amely tulajdonképpen doku-játékfilm, hiszen a tragédiát megelőző időszakot az egykori munkatársak, az itthon és külföldön a környezetükben élők, a bírósági tanúvallomások és a nyomozásban részt vett rendőrségi szakemberek elmondása alapján rekonstruálták. A három egykori szállodai recepciós közül az angol lány, Alice Adams London mellett lakott a szüleivel, az egyik magyar fiatalember Vass Tibor budapesti, az életfogytiglanra ítélt Bán Attila pedig hódmezővásárhelyi. A dokumentumfilm dramatizált jelenetekben dolgozta fel a három fiatal kapcsolatát, konfliktusait, az eredeti helyszíneken készült felvételekkel.

 

A film magyarországi forgatókönyvének kialakítására (majd a teljes magyarországi forgatásra) a két fiatalember magyarországi körülményeinek, egykori baráti társaságának, tanárainak, hozzátartozóinak a megkeresésére a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségét kérték fel.

Mindezt azért is, mert az országban először a Vásárhelyi Hírek hírportál számolt be a tragikus londoni eseményekről, illetve folyamatosan hírt adott az ügy hátteréről, majd a 2012-ben meghozott jogerős ítéletről.

A forgatás során felkeresték a budapesti áldozat családját, régi iskoláit, valamint több helyszínen készültek felvételek Hódmezővásárhelyen is.

 

A tragikus ügy részleteit megtudhatók az alábbi cikkből kiindulva, onnan pedig a további cikkeinken keresztül:

 

Életfogytiglanra ítélték a vásárhelyi fiatalembert

Forgatás Budapesten és Vásárhelyen, illetve képkockák a filmből

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.