SportHazai vereség – elszállt dobogós remények

2014. május 12., hétfő
 
Hazai vereség – elszállt dobogós remények

A HLKC nagy várakozással készült a Szarvas elleni mérkőzésre az NBII Dél-Kelet csoport 17. fordulójában, hiszen a roppant szoros élmezőnyben egy esetleges győzelmükkel felléphettek volna a dobogóra. Ez sajnos elmaradt, a jól felkészített és okosan játszó szarvasiak megérdemelt győzelmet arattak a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

A beszámolók szerint jól indult a mérkőzés, hiszen az áhított 3-4 gólos előnyt az első 15 perc alatt megszerezték a vásárhelyiek, főként Tószegi és Németh átlövéseivel léptek meg vendégektől (8-4). A félidő derekán tovább növelhették volna előnyüket, a tét azonban rányomta a bélyegét játékra, többször is fontos szituációkban hoztak rossz döntéseket. Ennek köszönhetően a szarvasiak taktikus játékkal fokozatosan faragták a hátrányukat, ami a félidőre egy-gólosra apadt.

 

A második félidő sem hozott lényeges változást a játékban, a HLKC-s lányok becsülettel küzdöttek, de sajnos továbbra is nagy hibaszázalékkal játszottak, érthetetlenül sok hiba csúszott a támadásépítésbe, és a vendégek rutinos átlövői is sokkal több veszélyt jelentettek a hazaiak kapujára. Egy-két gólos előnyüket a 45. percig tartották, ekkor azonban a szarvasiak átvették a vezetést (19-20), amit nagyon fegyelmezett játékkal őriztek. Futottak az eredmény után, ami további hibákat hozott, így egyre messzebb került az óhajtott 4 gólos győzelem. A végjátékban már a szerencse is elpártolt a vásárhelyiektől, így vereséggel búcsúztak a hazai pályától a bajnokságban.

Vereségükkel már matematikai esélyük sem maradt a dobogó elérésére, az utolsó fordulóban az ötödik hely megőrzése lesz a tét.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 17. forduló
Hódtói Sportcsarnok – 200 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Szarvasi NKK 25-27 (14-13)

Játékvezetők: Mazzag István, Papp Tibor
Versenybíró: Csorba László
HLKC: Kothencz – Manga 3, Németh 10, Török B. 1, Tószegi 5, Hegyi D. 4, Mészáros, Cs: Tóth (k), Krumesz, Szabó, Sajtos 1, Blaskovics G., Becsei, Török M., Hegyi V. 1, Fürcht
Edző: Gaál Adrienn

Gaál Adrienn edző: “Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a dobogóért versenyben maradnunk! Harcoltunk becsülettel, de ez nem volt elég. Az első félidőben mutatott játékot nem tudtuk folytatni szünet után. Sok volt a technikai hiba és egy picit mindenki a másikra tolta a felelősséget. Ugyan a végjátékban volt rá esély, hogy megnyerjük a mérkőzést, de nem tudtunk élni vele.”

 

Junior mérkőzés:
A bajnokságban negyedik helyen álló vásárhelyi fiatalok a sereghajtó ellen léptek pályára, így csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Ennek megfelelően az első 5 perc tapogatózó játéka után fokozatosan elléptek ellenfelüktől és már a félidőre hatgólos előnyt szereztek. A második játékrész sem hozott változást a játék képében, végig kézben tartották a meccset és gól-gazdag mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak.

 

NBII Dél-Kelet csoport női junior kézilabda bajnokság – 17. forduló
Hódtói Sportcsarnok – 100 néző


Hódmezővásárhelyi LKC – Szarvasi NKK 38-29 (20-14)

Játékvezetők: Mazzag István, Papp Tibor
HLKC: Áncsán – Török M. 5, Klemm 4, Szabó 5, Fürcht 3, Blaskovics I. 5, Kandó 3, Cs: Balogh (k), Bánfi (k), Földesi 3, Farkas 1, Varga-Tóth 7, Molnár 1, Kovács, Bálint 1
Megbízott edző: Kis Márk

 
 
Forrás: hlkc
 

Olvassa el ezt is!

Attila király aranya Vásárhelyen

Attila király aranya Vásárhelyen

Nem túlzás azt feltételezni, hogy a szikáncsi aranylelet a hunok királyának kincsestárából származik. Ez is a témája lesz egy izgalmas előadásnak!
Áthajtott a piroson – Négy sérült

Áthajtott a piroson – Négy sérült

A hódmezővásárhelyi baleset következtében négy ember megsérült, köztük az okozó járműben utazó 3 és 8 éves kisfiú. Képekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.