Kék hírek5000 határsértő 5 hónap alatt

2013. május 18., szombat
 
5000 határsértő 5 hónap alatt

Átlépte az ötezres számot a 2013 májusáig elfogott határsértők száma Csongrád megyében. A mintegy 70 országból érkező határsértők naponta kísérelnek meg illegálisan Magyarország területére jutni, illetve engedély nélkül itt tartózkodni.

 

 

 

 

Csongrád megye egyenruhásai a Készenléti Rendőrséggel, a Polgárőrséggel, más megyékből érkező és szolgálatot ellátó kollégák, valamint a lakosság segítségével együttműködve idén 5092 határsértőt fogtak el, míg a tavalyi év ezen időszakáig 1769 fő próbálkozott meg tiltott határátlépéssel. Az elfogott illegális migránsok nem rendelkeznek személyazonosító okmánnyal, nem tudják igazolni az ország területén való jogszerű tartózkodásukat, ezért idegenrendészeti eljárás indul ellenük. Többségük menekültstátusz iránt nyújt be kérelmet az illetékes hatóságnál.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

A több évtizedes hagyomány folytatódik, bár a Mezőgazdasági Kar is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, így 2011-től a végzősök majd csak decemberben vehetik át a diplomájukat. Képekkel!
Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

A 21 éves hódmezővásárhelyi Balog Ádám a bűncselekmény napjának reggelén, mielőtt elindult volna, az interneten utánanézett, mekkora büntetést kaphat fegyveres rablásért.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.