77 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött a Vörös Hadsereg támadása a magyar csapatok ellen a Don-kanyarban.
1943. január 12-14. között a szovjetek áttörték a létszámában elenyésző, gyengén felszerelt, de hősies ellenállást tanúsító doni magyar arcvonalat, melynek során odaveszett a 2. magyar hadsereg jelentős része: a 200 ezres seregből 120 ezren, köztük 133 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza.
A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet készített elő. Ezek közül a Voronyezsi Front osztrogozszk-rosszosi offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta. A szovjet támadást 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított erőszakos harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán. A következő napon támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-én a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsihadsereg is. E napon az esti órákban már egy 50 kilométer széles és 17 kilométer mély rés tátongott a magyar védelemben. Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett. Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására.
A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani. Január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő "... A 2. Magyar hadsereg elvesztette a becsületét..." kezdetű sokszor hangoztatott, de később visszavont hadparancsát. Ki kell emelni, hogy a magyar honvédek a sokszoros túlerő ellenére is hősiesen ellenálltak; étlen és szomjan, lőszer és fegyver hiány ellenére is, hóban és fagyban a végsőkig.
Március 5-én a német parancsnokság elrendelte a 2. hadsereg alakulatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása. Jány vezérezredest 1943. május 1-jén Kállay miniszterelnök ünnepélyesen fogadta a Keleti pályaudvaron. A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-jén 194 334 fő volt, míg március 1-jén 100 818 fő, a hiány 93516 fő. Kórházvonaton 28 044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41 792 fő. A zsidó munkaszolgálatosok vesztesége a Keleti Fronton kb. 25 ezer fő, akik közül 15 ezer fő elesett.
A magyar történelem legtöbb áldozatott követelő vereségének részleteit és nyilvánosságra hozatalát mind a háború alatt, mind az azt követő kommunista diktatúra alatt el elhallgatták. Évtizedekig titkolni kellett, hogy erőn felül ellenálltak – a szovjet veszteségek nagyságrendben ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké -, sőt a halottakra sem lehetett emlékezni, hiszen a kommunizmus évei alatt a magyar hadsereg „bűnös hadsereg”-nek lett beállítva.
A keleti-hadszíntéren hősi halált halt honvédekre koszorúzással emlékeztek Hódmezővásárhelyen.
