Kék hírek10 évet kapott első fokon a mindszenti férfi

2019. december 13., péntek
 
10 évet kapott első fokon a mindszenti férfi

Szexuális erőszak bűntettében mondta ki első fokon bűnösnek és 10 évre ítélte a bíróság azt a 69 éves mindszenti férfit, aki tizenéves fiúkat fogadott fel munkára, de mást is akart

 

 

 

 

 

 

 

 

S. Lászlót a nyomozók 2017 júliusában előállították, majd őrizetbe vették, illetve elrendelték előzetes letartóztatását.

A mindszenti, mártélyi szülők már régóta figyelmeztették egymást, hogy fiatal fiúknak munkalehetőséget kínáló mindszenti férfi nem igazán azt szeretné, amit hirdet. Mint kiderült 500 forintos órabért kínált, ami akár egy felnőtt jelentkezőnek is elfogadható órabér, ám csakis fiatal fiúk jöhettek szóba. A hirdetőújságban megjelent telefonszámon is az első kérdése az volt, mennyi idős a fiú?

 

A Vásárhelyi Hírekben megírtuk, mindig azonos koreográfia szerint zajlottak az események: a szülői engedéllyel munkát vállalt 12-15 éves fiúkat az első napi ház körüli kerti munka után a mártélyi házukba vitte felajánlva az ott alvást.    

A sértettek szülei elmondták, már útban a munkahely, a mártélyi ház felé alkohollal és egyéb még nem azonosított anyaggal kínálta az egyik fiút, akit a szülei aztán másnap már nem is engedtek el a férfihoz. Az anyuka azt is megjegyezte, tavaly éppen a gyermekük 12 éves barátja is dolgozott „volna” nála, de a férfi este simogatta a hasát, belenézett a nadrágjába, majd amikor a fiú zuhanyozott, bement hozzá a fürdőszobába meztelenül, közös fürdés szándékával.

 

Évek óta keringtek szóbeszédek a mindszent férfiről, - aki azóta elvált feleségével 10 gyereket nevelt - több ügy került már a hatóság elé, de ténylegesen nem történt semmi, egészen az őrizetbe vételéig.

 

A férfi a molesztálás során megfenyegette az egyik gyereket arra az esetre, ha segítséget kérne. Erről az áldozat beszélt az RTL Klubnak a történtek után:

"Amikor a tetőre másztam fel a létrán, mindig erősen megmarkolta a fenekem vagy épp a combom, de nem is az, hogy véletlenül volt, hanem szándékosan, tényleg komolyan rámarkolt" – mondta a fiú.

 

A mindszenti férfi ellen hasonló jellegű bűncselekmény miatt folyt büntetőeljárás, amikor történt az eset.

 

A bíróság a vádlottat december 10-én első fokon szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős. A mindszenti férfi elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A bíróság a vádlott letartóztatását, szintén nem jogerős végzésével fenntartotta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Közgyűlést tartott a vásárhelyi képviselőtestület

Közgyűlést tartott a vásárhelyi képviselőtestület

Folyószámlahitel, túlmunka meszüntetése, Szikáncson voksolhatnak, hivatalossá vált a pihenőpark elnevezése, új tagjai vannak a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány kuratóriumának.
Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Közleményük szerint közös értékek és stratégia mentén, de nem lehet még tudni, milyen tartalommal és milyen formában működne együtt a tíz városvezető.
Itt a nagyszülői GYED

Itt a nagyszülői GYED

A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka.
Jó nagy kabátjuk lehetett

Jó nagy kabátjuk lehetett

Csaknem félmillió forint értékben tulajdonított el parfümöt egy hódmezővásárhelyi drogériából egy külföldi férfi és társa. Az egyik tettes még szökésben van.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.