Gazdaság100 ezer forint fölé emelik a minimálbért

2013. november 5., kedd
 
100 ezer forint fölé emelik a minimálbért

A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot, mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

 

Czomba Sándor szerint a bértárgyalások legkésőbb december elejéig lezárulnak, közölte a távirati iroda.

A legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal jelezte: az infláció követésével megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartana reálisnak.

A munkavállalói oldal viszont 5,4 százalékos reálkereset-növekedést szeretne elérni, mivel a jövő évi 2,4 százalékos várható inflációhoz és a 2 százalékos GDP-növekedéshez még egy százalékot tettek hozzá – mondta. „Nagy bizonyossággal merem állítani, hogy 2014-ben a minimálbér a 100 ezer forintot meg fogja haladni” – mondta Czomba Sándor.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Risztov Éva Németországban

Risztov Éva Németországban

Itt a meglepetés! Az olimpiai bajnoki címet szerző magyar úszó, vasárnap elutazott Würzburgba a hosszútávúszás ikonja, Thomas Lurz mellé.
A Jobbik szerint Hódmezővásárhely a legnagyobb nyertes

A Jobbik szerint Hódmezővásárhely a legnagyobb nyertes

A Jobbik továbbra is követeli az adósságkonszolidációval érintett települések esetén az eladósodottság kialakulásának, mértékének  átfogó vizsgálatát és a felelőtlenségek, a visszaélések felderítését
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...