GazdaságA Jobbik szerint Hódmezővásárhely a legnagyobb nyertes

2013. november 5., kedd
 
A Jobbik szerint Hódmezővásárhely a legnagyobb nyertes

A Jobbik szerint az önkormányzatok hátramaradt adósságának állami átvállalásának legnagyobb nyertese egyértelműen az egykor Lázár János vezette Hódmezővásárhely, csakúgy, mint a többi Fidesz által irányított megyei jogú város.

 

 


Így reagált Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő hétfői közleményében Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár bejelentésére, amely szerint a kormány február 28-ig minden magyar település hátramaradt adósságát átvállalja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben. Ezért cserébe a településeknek gazdaságfejlesztési és -növekedési tervet kell készíteniük.

 

A Jobbik szerint a kormány lépése egyértelműen kedvez a hitelező bankoknak is, hiszen a hatályos törvény értelmében a jelenleg 100 százalékban átvállalni kívánt adósságállományt eddig csak 93 százalékos értéken vette volna át az állam.

A gazdaságfejlesztési terv elkészítését a jobbikos politikus szerint nem lehet "túlzott elvárásnak" minősíteni annak fényében, hogy minden településvezető kötelessége megválasztása után - gazdaságfejlesztési elemeket is tartalmazó - ciklusprogram elkészítése, de a települések évi költségvetési koncepciójának is fontos része a helyi gazdaság támogatása.

Kiemelte ugyanakkor: az önkormányzati adósság részleges átvállalása a kormányzatnak eddig 70-80 milliárd forintnyi tényleges kiadásába került, a 2013-as központi költségvetés pedig ugyanennyi hiányt is "termelt" az önkormányzati szférában. Hegedűs Lorántné hangsúlyozta azt is: a 2014-es költségvetésnek az önkormányzatok lesznek a vesztesei, "jellemzően a kistelepülések, akik takarékos gazdálkodásuk folytán nem adósodtak el, tehát az adósságkonszolidációból sem részesülhettek".

A Jobbik továbbra is követeli az adósságkonszolidációval érintett települések esetén az eladósodottság kialakulásának, mértékének, a vonatkozó helyhatósági döntéseknek átfogó vizsgálatát és a felelőtlenségeknek, a visszaéléseknek felderítését - zárul a közlemény.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát is

A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát is

Összesen mintegy 420 milliárd forintba kerül majd és a 2014-es költségvetési évet minden magyar önkormányzat adósságmentesen kezdheti meg.
Még felmelegedni sem volt ideje

Még felmelegedni sem volt ideje

Feljelentést tesz a hódmezővásárhelyi Önkormányzat ismeretlen tettes ellen, aki vagy akik a Szabadság téri egyik társasházban a frissen felszerelt gázkonvektort leszerelték és elvitték.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.