Kultúra, oktatásZsűrizték az Őszi Tárlatra érkezett műveket

2024. július 29., hétfő
 
Zsűrizték az Őszi Tárlatra érkezett műveket

Több mint félezer benevezett alkotás közül 158 művet válogatott be az öttagú zsűri a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra.

 

 

 

 

 

 

 


A jubileumi kiállításra 226 alkotó jelentkezett 312 festménnyel, 126 grafikával, 70 plasztikával és 15 egyéb műfaji kategóriába tartozó munkával. Ezek közül válogatott a tárlat kurátora, Nátyi Róbert vezette zsűri, amelynek munkájában Ibos Éva, a Tornyai-múzeum főmuzeológusa, Boldizsár Boldi szobrász és Lenkey-Tóth Péter festőművész, a kiállítás két korábbi fődíjasa Szmrecsányi, valamint a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) is képviselő, több művészeti ágban is alkotó Elekes Károly is részt vett.

 

Az október első szombatjától december elejéig tartó kiállításon a közönség 128 művész alkotásait láthatja majd az Alföldi Galériában. 87 festmény, 34 grafika, továbbá 33 plasztika és négy egyéb kategóriájú alkotás kap helyet a főtéri kiállítóhely földszinti termeiben.

 

A zsűri döntött az elismerésekről is, melyeket a kiállítás megnyitóján adnak át, a fődíj mellett a többi közt az életműdíjról is, melyet az idei tárlaton résztvevő korábbi Tornyai-plakettesek egyikének ítélnek oda.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet hét évtizede - a pandémia időszakát leszámítva - minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente megtartott Velencei Biennálé tekint vissza komolyabb múltra.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Csaknem hétezer hallgatót vettek fel

Csaknem hétezer hallgatót vettek fel

Ezerrel kevesebb hallgatót vettek fel a Szegedi Tudományegyetemre. A vásárhelyi Mezőgazdasági Karon 202 hallgató kezdheti meg a tanulmányait.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A hőség veszélyei

A hőség veszélyei

A tartós hőségnek sokszor van szerepe a balesetek létrejöttében és a hőártalmak kialakulásában, ezért van néhány kiemelten fontos szabály.
Következik a Pál utcai Óvoda

Következik a Pál utcai Óvoda

Az idén immár 276 éves Villeroy&Boch cég támogatásával újabb óvodai mosdó alakul át Vásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.