Egykori harcostársai, az életét jól ismerők szerint az elmúlt évtizedek egyik megosztó személyisége Wittner Mária, akinek kétségbevonhatatlan az ’56-os tevékenysége. Szabadságharcosként a Corvin közben és a Vajdahunyad utcában tevékenykedett, majd 1956. november 4-én az Üllői úton aknarepeszektől megsebesült. ’57-től életfogytigtalanra ítélve 13 évet ült a börtönben.
A rendszerváltás után Wittner Mária 8 évig volt országgyűlési képviselő, mint az 56-os eseményeket személyesen megélő, a forradalom és szabadságharc céljának, eszmeiségének szószólója évek óta. Így aztán autentikus meghívottja az akkori eseményeket felidéző rendezvényeknek. Idén ismét ő volt az Emlékpont vendége.
– Rázni kell a lármafát, s újra és újra beszélnünk kell 1956-ról, hogy a fiatalok hiteles képet kaphassanak a forradalomról, hogy eldönthessék, milyen világot építsenek maguknak – mondta a hódmezővásárhelyi Emlékpont rendezvényén Wittner Mária. Az 1956-os forradalmárral, akit először halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, s a börtönből csak 1970-ben szabadulhatott, Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze beszélgetett.
– Két fiú veszett el bennem – emlékezett gyermekkorára Wittner Mária, akit a karmelita nővérek neveltek fel, s mint elmondta, nem volt fa, amit ne mászott volna meg, s gyakran volt emiatt rongyos a ruhája is. A nővérek jóra nevelték a gyerekeket, akik a karácsonyra készülvén ingecskét készítettek, amelynek ablakait egy-egy jócselekedet után lehetett kinyitni, hogy a kis Jézuskának minél melegebb legyen a jászolban.
Az egyházi otthon megszűnte után a tizenhárom éves Mária állami iskolába került, ahol a kötelező kórusban a korábban énekelt latin egyházi énekek helyett a Mindszenty József hercegprímásról szóló csasztuskákat kellett dalolni, s hiába jelentkezett képzőművészeti gimnáziumba, klerikális neveltetése miatt helyhiányra hivatkozva elutasították.
Wittner Mária 1956. október 23-án a rádió ostromának hírére a médium Bródy Sándor utcai épületéhez ment, ahol a rádió épületéhez közeli egyemeletes ház tetején két fiatalember dobtáras géppisztollyal vett részt az eseményekben, s Mária volt az, aki a fegyverek kiürült tárait töltötte újra. Sok évvel később, 1994-ben Genfben tartott előadást a forradalom évfordulóján, ahol a programot követően egy korabeli férfi lépett hozzá, s kezdte mesélni ötvenhatos élményeit, amikor a Bródy Sándor utca egyik háza tetejéről gépfegyverrel támadták a karhatalmistákat. Mária a svájci találkozáson közbe vetette: ugye, volt ott egy lány is? S mikor a férfi rábólintott, közölte: az a lány én voltam!
A forradalmat követően Wittner Máriát több társával együtt halálra ítélték és Sticker Katalinnal volt közös cellában a halálsoron. Mindkét lány hosszú hajat viselt, s megegyeztek, hogyha a kivégzésre viszik őket, figyelmeztetik az ítéletvégrehajtót, hogy vigyázzon a frissen fésült hajukra. Mária hallotta, amint Katalin utolsó útjára viszi két börtönőr, s az ítélet végrehajtása után megtudta: a lány valóban figyelmeztette a hóhért, vigyázzon a hajára.
– Sokszor mondtam, hogy jobb lett volna, ha ott kivégeznek, de engem életre ítéltek, ami sokkal nehezebb volt – fogalmazta meg Wittner Mária, aki megesküdött, hogy nem fog hallgatni, mintha mi sem történt volna az országban, a következő korosztályoknak tudniuk kell minderről, nehogy újra megismétlődjön.
- Azért harcoltunk, hogy szabadságban éljünk, s ma is harcolnunk kell, de nem fegyverrel, hanem hitünkkel és a szavak erejével, a lelkünk erejével, s ez a harc nehezebb, mint 1956-ban a barikádon volt. Meg kell küzdenünk a világ tengerében, s nem szabad hagyni, hogy gyökértelenítsenek bennünket, mert a növény a gyökere nélkül elhervad.
