KözéletVízválasztó

2012. december 28., péntek
 
Vízválasztó

Egészséges ivóvízzel látja el 2013. január elsejétől 123 település mintegy 340 ezer lakóját a Magyar Honvédség. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi és debreceni helyőrsége összesen hat megye csaknem 70 településén kezdi meg az ivóvízosztást.

 

 

 

A kormány döntésének megfelelően a Magyar Honvédség - az ivóvízminőség-javító program beruházásainak megvalósulásáig - a rendelkezésre álló katonai képességeivel hozzájárul a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásához.

 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének Zrínyi Miklós laktanyájából 39 település lakóit látják el Bács-Kiskun, Békés, valamint Csongrád megyében. Itt is 1 köbméteres vízszállító utánfutókkal és 8 köbméteres vízszállító tehergépjárművekkel szállítják majd a kiosztó pontokra az ivóvizet.

 

 

Megírtuk, a kormány kénytelen volt megoldani az egészséges ivóvíz vételezésének lehetőségét az európai uniós határérték feletti arzént, bórt, fluoridot tartalmazó vízzel rendelkező településeken.

Az Európai Bizottság 2012. május 30-i határozata alapján Magyarország 2012. december 25-ig kapott haladékot, hogy teljesítse az ivóvíz arzéntartalmára megszabott európai uniós határértékeket. A kormány szeptember 20-i határozata szerint az eddigi, literenkénti 50 mikrogramm helyett szigorúbb, 10 mikrogrammos határértéket kell teljesítni.

A víz minőségének kifogásai Csongrád megye 70 településén 422 ezer embert érint. Ezek közé tartozik Hódmezővásárhely is.

A kormányzati tervek szerint az ivóvízminőség-javító program keretében néhány éven belül mindenhol megvalósulnak a szükséges víztisztító beruházások. Az előírt értékeknek 365 településen, nem felel meg a vízminőség. Azonban az ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van, a belügy adatai szerint idén december végére mindössze 92 településen lesz csak az uniós elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvíz.

A Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas lakosságát is érinti az ivóvízminőség-javítás szükségessége, hiszen a vizsgálatok szerint a három településen is magasabb a rendeletben meghatározott komponensek (arzén, ammónium) valamelyikének határértéke.

 

A három említett település, Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas 2010-ben Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulást létesítve az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül benyújtott pályázatot, 2012. március 29-én támogatásban részesült. Az eddigi előkészítő munkálatok után december 10-én bejelentették, hogy megkezdődnek a másfél milliárdos vízminőség-javító fejlesztések, amelynek várható befejezése 2015.

A vízügyi szakember nem érti, hogy miért volt ekkora csúszás a programban, azt viszont egyértelműnek gondolja, hogy az "egészséges ivóvíz biztosítása" csak a brüsszeli elvárások kipipálására való, ugyanis az emberek nem fogják a lajtoskocsiktól hordani a vizet, amíg az az otthonukban is tovább folyik a csapból - legyen az bármennyire is egészségtelen.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

2015-re Vásárhelynek is jó minőségű ivóvize lesz

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.