SportVisszavonult Risztov Éva

2017. február 9., csütörtök
 
Visszavonult Risztov Éva

"Harmincegy éves vagyok, az embernek néha tudnia kell valamit abbahagyni, valahol pedig el kell kezdeni egy civil életet" - mondta a Facebook-oldalán közvetített élő videóban a 2012-es londoni olimpián 10 kilométeren győztes versenyző.

 

 

 

 

"Ötéves korom óta azért küzdöttem, hogy olimpiai bajnok legyek. A pályafutásom dimbes-dombos volt, volt hogy magaslatokon, volt hogy mélyponton voltam."

Mint ismeretes a vásárhelyi-mártélyi Risztov Éva 19 évesen visszavonult, - mint mondta „az a rengeteg második helyezés nem az volt, amire vágytam”, majd 23 éves korában újra kezdte a versenyzést. 2012-ben valóra vált az álma, elmondása szerint élete legszebb napja volt, amikor olimpiai bajnok lett. 

Risztov  Éva - aki a jövőben a TMC menedzseriroda sport divíziójában dolgozik - 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s éremgyűjteményét. A pályája csúcsaként Londonban olimpiai bajnok lett 10 kilométeren, tavaly Rióban címvédőként a 13. helyen ért célba.

 

Olvassa el ezt is!

Tánclépésben egyre magasabbra

Tánclépésben egyre magasabbra

A Magyar Bajnokságban először indultak az Ifjúsági korosztályban. A vásárhelyi-szentesi páros standardben és tíztáncban is bejutott a döntőbe.
Habzik még egy kicsit

Habzik még egy kicsit

Stílszerűen fogalmazva beérett a bojkott-felhívás, mint kora ősszel a sullyogó iszalag: a médiaérdeklődés közepébe került Vásárhely.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.