A helybéli zsidóság elhurcolásának hetvenedik évfordulója alkalmából hétfőn történelemtudományi konferenciát rendeztek Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban.

Fotó: VH

Marjanucz László történész előadásában elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen a 18. század második felétől mutatható ki a zsidóság közösségi jelenléte. 1848-ban már 129 zsidó család, csaknem hétszáz ember élt a mezővárosban. A kiegyezés után elhárultak az akadályok a polgárosult fejlődés útjából, lehetővé vált a helybéli zsidóság társadalmi és gazdasági előrelépése. Az anyagi és a személyi biztonság kialakulása mellett megkezdődött az asszimiláció.

Az első világháború azonban fordulatot hozott a hatalom és a zsidóság viszonyában, eltűnt a közbizalom. A zsidótörvények megszüntették a zsidóság törvény előtti egyenlőtlenségét. 1920-ban még 1200 körül volt a hódmezővásárhelyi zsidóság létszáma, ez 1941-ig növekedett - tette hozzá a Szegedi Tudományegyetem új- és legújabbkori magyar történeti tanszékének vezetője.

A tanácskozáson Miklós Péter egyháztörténész, teológus az embermentő papok és püspökök szerepéről beszélt, Sarlós István levéltáros pedig a holokauszt bajai sajátosságairól tartott előadást.

A konferencia előtt bemutatták a Makó Imre levéltáros szerkesztette Vihar és vész közepette című, a holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékező hiánypótló kötetet, amelyben a történeti áttekintésen túl egyedi, képes adatbázis is szerepel.

1944 júniusában csaknem 750 hódmezővásárhelyi zsidó embert deportáltak. Makó Imre levéltáros kutatásai szerint a vészkorszak hódmezővásárhelyi áldozatainak száma négyszázra tehető. Legtöbbjük a koncentrációs táborokban, valamint a munkaszolgálat során halt meg, két család a deportálás elől öngyilkosságba menekült, egy család pedig korábban a kamenyec-podolszki vérengzésnek esett áldozatul.