Mindenkiben, legalábbis az emberek többségében felháborodást kelt, ha a temetői lopásokról hall. Többekkel megeshetett már, hogy szeretteik sírhelyéről idegen kezek elemelték a virágokat, koszorúkat, vagy épp egy-egy kegyeleti dísztárgyat. De az, hogy egy síremléknek a teljes fedelét eltulajdonítja valaki, jóval több, mint felháborító.
Szeretteink halála és temetése hatalmas fájdalom, sokan csak a betöltetlen űrt érzik magukban, ha egy hozzátartozó eltávozik. A temetés után méltó nyughelyen szeretnénk tudni őket a temetőkben. De úgy látszik már a temető sem biztonságos hely.
Sokszor hallhatunk virág és koszorúlopásról a temetőkben, sőt vannak olyan elvetemült emberek is, akik a kegyelet díszeit, kőből készült szobrokat emelnek el, talán hogy később hasznot húzzanak belőlük. A viráglopások főként az ünnep idején gyakoriak, Mindenszentek és Karácsony után többen felháborodva konstatálják, hogy a drágán megvett koszorúknak hűlt helye van.
Mindez talán csak bosszússág, ahhoz képest, ami a minap történt. Családommal kilátogattunk a Kincses temetőbe, hogy virággal díszítsük szeretteink sírját, de a sír fedelei eltűntek. Elgondolkodtató, hogy a két részből álló, darabonként közel két méterszer méteres beton fedlapokat miként tudták és vajon milyen gondolkodású emberek tudták egészben elszállítani, hiszen még törmelék nyomát sem találtuk. Sőt mi több, a lapok felemeléséhez legalább, három jó erőben lévő férfi kellett.
A következő felmerülő kérdés, hogyan jöttek be és vitték ki a „zsákmányt”. Mert ezek szerint, senkinek sem tűnik fel, ha egy kisebb teherautó – mert a lapok egy egyszerű személygépkocsiba be sem férnének- három megtermett emberrel és egy rakat betonlappal, távozik a temetőből. Hol van ilyenkor a temetőcsősz?
Azonnal intézkedni akartunk, de vasárnap lévén a temetőgondnoknak is csak a hűlt helyét találtuk. Természetesen a temetőt fenntartó egyház képviselőjét sem tudtuk elérni. Rögtön eszünkbe jutott, hogy a rendőrségen teszünk feljelentést, de ilyenkor mégis mit tehet a hatóság?
Egyszóval, mint már írtam, ez több mint sok(k). Nem elég az a fájdalom, hogy egy családtagot elvesztettünk, már biztos nyughelyet sem tudunk biztosítani számára. Már csak az a kérdés, ha legközelebb kilátogatunk, a fejfa meglesz-e még, vagy valakinek az építkezésén szolgál épület-, vagy épp útalapként?
Hogyan is fogalmaz ilyenkor a köznyelv?
-„Vigye a sajátjára!”
Egy felháborodott olvasó levele
(Képünk illusztráció)
