Kultúra, oktatásVersbe szedett szavak ereje

2014. november 13., csütörtök
 

A Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola november 12-én első alkalommal rendezte meg városi szinten az ’Erdélyország - Tündérország’ elnevezésű versmondó versenyét 5-6. és 7-8. osztályos kategóriákban.

 

Fotók: VH

 


Valamennyi általános iskolából jöttek versenyzők. Huszonöten mondtak szebbnél szebb verseket a hazai és határon túli, illetve az erdélyi magyar líra jeles költőinek tollából.  

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Az egyik diák által elmondott Reményik Sándor: Csendes csodák című versének sorai jól érzékeltetik a hagyományteremtő versmondó verseny szellemiségét. Amikor Forrainé Kószó Györgyit erről kérdeztük, úgy fogalmazott: „a kezdeményezésünk gondolatát a jubileumi tanév a Határtalanul kirándulásai, a ráhangolódás, az „érzékenyítés” indította el, vagyis hogy különböző módon, a toleranciával, az elfogadással erősítsük a határon túli magyarok sorsával való azonosulást.”

Az igazgatónő azt is hozzátette, a verseny megrendezése nem utolsó sorban a szemléletformálást segíti, és a költészet, a líra erre nagyon alkalmas eszköz.

 

Eredmények:

 

5-6. évfolyam:

 

I. helyezett: ANTAL MÁTÉ

BETHLEN GÁBOR REFORMÁTUS GIMNÁZIUM. 

Felkészítő: MARÓTI MARIANN

 

II. helyezett: TÖRÖK BEÁTA

VARGA TAMÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Felkészítő: Vicsainé Kabók Ibolya

 

III. helyezett: JUHÁSZ MÁRK

KERTVÁROSI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Felkészítő:KENDINÉ KIS ILONA

 

IV. helyezett: SOÓS ADÉL VILLŐ

KERTVÁROSI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Felkészítő: BAJNÓCZINÉ RÁCZ ÉVA

 

7-8. évfolyam:

 

I. helyezett: TÉSIK ANNA KAMILLA

LISZT FERENC ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Felkészítő: PINTÉR ERIKA

 

II. helyezett: BUZÁS ÁDÁM

LISZT FERENC ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Felkészítő: KONCZOSNÉ NAGY-NÉMEDI GABRIELLA

 

III. helyezett: FORRAI FANNI

BETHLEN GÁBOR REFORMÁTUS GIMNÁZIUM. 

Felkészítő: KISSNÉ KUN MÁRTA

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

A Kankalin már a középdöntőre készül

A Kankalin már a középdöntőre készül

A zsűri elnöke külön kiemelte a táncosok energikusságát és vidámságát, a viseletük autentikus szépségét. Most már a cél a döntőbe jutás. Képekkel!
Mai videónk - Állj meg egy pillanatra!

Mai videónk - Állj meg egy pillanatra!

Sokkoló rövid videó egy üzenettel: Csak azért mert nem itt történt, nem azt jelenti hogy meg nem történtté lehet tenni!
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.