SportVereség Salgótarjánban

2016. január 23., szombat
 
Vereség Salgótarjánban

A tisztes helytállás sem sikerült a Vásárhelyi Kosársulinak Salgótarjánban. A találkozó sorsa már az első két negyed után eldőlt. A listavezető hazaiak végig vezetve, magabiztos kosárlabdát bemutatva diadalmaskodtak a kék-sárgák ellen, akik jövő szombaton a második Békést fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

Csak rövid ideig vezetett az első kosarat szerző vendég alakulat, akik nem igen bírtak a már-már mumusnak számító Tutussal. Ezzel még nem volt vége, mivel Madár is bekapcsolódott a pontgyártásba. A vásárhelyieknek semmi sem jött össze, 6 perc alatt 6 eladott labdát hoztak össze. A negyed végén már 26-12 állt az eredményjelzőn.

 

A folytatásban sem ment könnyebben a kék-sárgáknak. A hazaiak Oluic, Schéda, Madár, Sömenek és Szabó vezérletével tovább növelték előnyüket. (40-18) Vasék nem tudtak újítani, dr. Elek András sokat cserélt, de ez sem változtatott a helyzeten, így a félidőre tetemes, 24 pontos hátránnyal vonultak az öltözőbe a vásárhelyiek.

 

A harmadik periódusban sem ment rosszabbul a Nógrád megyeieknek, mint előtte: tovább nőtt a különbség, és lassan megpecsételődött a győzelem sorsa. Madár vitte ekkor hátán a csapatot. A Kosársulinak viszont nem igazán volt vezére, így hamarosan már 30 pontos lett Vejinovicsék hátránya. Czigler László ekkor már pihentethette legjobbjait. Ennek ellenére tovább nőtt a differencia, mivel a Vásárhely három negyed után mindössze 32 pontot tudott dobni...

 

Az utolsó 10 percben valamelyest jobban ment pontszerzés a Vásárhelynek, akik közül egész este csak Vas és Vejinovics tudta átlépni a 10 pontos határt. Ám nem tudtak feljebb zárkózni, és végül súlyos, 89-55-ös vereséget szenvedtek.

 

Konecranes Salgótarján KSE - Vásárhelyi Kosársuli SE 89-55 (26-12, 18-8, 23-12, 22-23)

 

NBI B csoport, alapszakasz XII. forduló vezette:  Jurák K., Józsa A. és Bagi B.

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 500 néző.

 

Kosársuli: VEJINOVICS 11/3, Nagy 7/3, VAS 17/9, Varga D. 4, Csorvási 4,

csere: Wirth -, Kis Molnár -, Pavlovic 6, Czibere 4, Varga Z. 2, Rostás I. -.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: "Túl nagy reményeink nem lehettek a győzelemre a mérkőzés előtt sem, de ennél azért jóval többet vártam a csapatomtól." 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Autó égett a polgármesteri hivatallal szemben

Autó égett a polgármesteri hivatallal szemben

Január 23-án hajnalban kigyulladt egy Volkswagen Transporter. A mellette kétoldalt parkoló mindkét személygépkocsiban is jelentős kárt okozott. Képekkel!
102 milliós adócsalás

102 milliós adócsalás

Vádat emeltek azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki kötöttárúval és fonállal üzletelet, de a termékek soha nem voltak a cég tulajdonában.  
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.