SportVásárhelyről indul az országos sportmozgalom

2014. július 30., szerda
 
Vásárhelyről indul az országos sportmozgalom

Hivatalosan is elindult a Sportol a Nemzet sportmozgalom július 30-án a szegedi Squash klubban, ahol a mozgalmat megnyitó sajtótájékoztatót tartották.

 

 

 


A szeptember 7-én, Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában startoló mozgalom keretében több mint húsz sportág kipróbálására, köztük ismert és hagyományos szakágak mellett különlegességekre nyílik lehetőség.

Sportol a nemzet néven Kárpát-medencei szabadidős sportmozgalom célja, hogy a nemzet minél többet, minél rendszeresebben és minél több sportágat kipróbálva mozogjon – jelentette be Hoffmann Pál, a kezdeményezés egyik ötletgazdája szerdán Szegeden.

A program kísérletképpen szeptembertől a három dél-alföldi megyében – Csongrádban, Békésben és Bács-Kiskunban - indul el, a tervek szerint 2015-től pedig Kárpát-medencei szintűvé bővül.

 

A „Sportol a Nemzet” egy olyan sportmozgalom, mely szeretné az emberek mindennapi életébe becsempészni a rendszeres sportolást, minimális anyagi ráfordítás mellett. Az, aki részt vesz a mozgalomban és rendelkezik „Sportol a Nemzet”-es plasztik kártyával, óriási kedvezményekben részesül a mozgalomban résztvevő sportpályákon.

 

A mozgalom alapját egy honlap biztosítja, amelyen a sportolni vágyók ingyenes regisztrációt követően, egyénileg és családi kategóriában gyűjthetnek pontokat, és versenyezhetnek a nyereményekért.

A honlapon a sportágak kipróbálását eseménynaptár segíti, és a legközelebbi helyszín megtalálását is alkalmazás könnyíti meg a felhasználóknak. A mozgalomhoz csatlakozó sporthelyszínek a pontgyűjtésre megadott időszakokban pedig legalább 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a regisztrált felhasználóknak.

A Sportmozgalomban résztvevő sportolók minden – heti rendszerességgel végzett - Sportmozgalmi eseményen való részvétel után 1 pontot, regionális sportrendezvényen (pl. futófesztiválok, kerékpártúrák) való részvétel után 2 pontot kapnak. Ezen felül pedig, minden új sportág kipróbálásával 5-5 plusz ponthoz jutnak.

A három hónapos időszak végeztével, 2014 decemberében díjátadó ünnepségre kerül sor, ahol az egyéni és a családi csapatok legjobbjait is megjutalmazzák.

Egyéni versenyzők
1. helyezett: 150.000 Ft értékű vásárlási utalvány
2. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
3. helyezett: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Családi csapatok
1. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
2. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
3. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Hódmezővásárhelyen hatalmas rendőri készültség mellett, ma reggel váratlanul kilakoltatták a Kenéz családot a Nyár utcai házukból. Képekkel!
Ugye te is várod már?

Ugye te is várod már?

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, összeállt a program!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.