Kék hírekVásárhelyieket vertek át a tűzifával csalók

2016. november 11., péntek
 
Vásárhelyieket vertek át a tűzifával csalók

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a négy férfival szemben, akik egy időskorú sértettet csaptak be tűzifa vásárlás ürügyén és még meg is lopták őt.

 

 

 

 

 

Nem ez volt az első ilyen jellegű bűncselekményük. Elhatározták, hogy egy idős embernek tűzifát értékesítenek úgy, hogy a vevőt az eladott fa mennyiségével megtévesztik és a megállapodottnál jóval kevesebb fát adnak el neki.

 

Hódmezővásárhelyen a piacon, kínálták tűzifát eladásra. A fa megtekintése után a vádlottak egyike megállapodott a sértettel abban, hogy egy egész autónyi tűzifát vásárol, mázsánként 1900.-Ft-ért.

Ezt követően a vádlottak egy zárt rakterű kisteherautóval megjelentek a sértett helybeli ingatlanánál, ahol a fa lepakolása során a méréshez nyitott tetejű, fekete színű műanyaghordót használtak. A hordók számlálását a vádlottak egyike végezte. A vádlottak a sértettet tévedésbe ejtették a tekintetben, hogy a fa lepakolásához használt műanyag hordóban 90 kg fa van, miközben abba sokkal kevesebb fért bele. A tűzifa lepakolása után a vádlottak közül hárman bementek a sértett házába is, ahol a kialkudott 130 mázsa fa mintegy 240 ezer Ft-os ellenértékét a sértett átadta a vádlottaknak. Ez alatt azonban a vádlottak kifigyelték azt is, hogy a sértett a pénzt honnan vette elő, majd az egyikük kicsalta a sértettet az udvarra, míg a másik két társa elterelték a házban lakó hozzátartozó figyelmét és eltulajdonítottak további 350 ezer Ft-ot, amely a szekrényben, egy nyitott pénzkazettában volt.

 

A vádlottak távozását követően kiderült, hogy összesen 25 mázsa fát értékesítettek a sértettnek, melynek az értéke nem érte el az 50.000.-Ft-ot sem. A vádlottak cselekményükkel így a sértettnek mintegy 540 ezer Ft. kárt okoztak.

 

 

A járási ügyészség a vádlottakat a bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével, illetőleg üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja.

 

A vádlottak közül hárman jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 

 

Kapcsolódó cikkünk arról, hogy mire kell ügyelni tűzifa vásárlásakor:

 

Tanácsok átverés ellen

 

 

 
 
Forrás: Szegedi Ügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhely szellemi kincse, büszkesége

Hódmezővásárhely szellemi kincse, büszkesége

Most 20 éve hunyt el Hódmezővásárhelyen Kárász József Pro Urbe díjas író, Hódmezővásárhely Díszpolgára.
Vásárhely egykori kedvence ellenfél lesz

Vásárhely egykori kedvence ellenfél lesz

A hódmezővásárhelyi kosárlabda szurkolók már biztosan dörzsölik a tenyerüket, mivel igazi rangadót láthatnak szombaton 18 órától a Hódtói Sportcsarnokban. Interjú.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.