SportVásárhelyiek a hapkido világbajnokságon

2012. július 31., kedd
 
Vásárhelyiek a hapkido világbajnokságon

Szombaton délelőtt már versenybe szólítják a hódmezővásárhelyi Máté testvéreket a Hapkido Világbajnokságon, az Egyesült Államokban, a Michigan állambeli Battle Creek-ben.

 

 

 

 

 

Máté Zsolt 6, Máté Gergő 4 versenyszámban nevezett. Augusztus 3-4-én a Kellogg Arénában körülbelül 1500 versenyző  - köztük Magyarországról a két Máté fiú - méri össze tudását a hapkido versenyszámaiban

 

Zsolt négyszeres-, Gergő egyszeres Európa bajnok. Elmondásuk szerint jó eséllyel indulnak, ismerve a tavalyi versenyzők eredményeit. Zsolt a Vásárhelyi Híreknek határozott elszántsággal jelentette ki, legalább egy aranynak meg kell lennie! Gergő hozzátette: „A célunk hogy a dobogó valamelyik fokára felálljunk.” mondták a Vásárhelyi Híreknek éppen egy hónapja, a felkészülés időszakában.

 

Július 31-én utaztak el az Egyesült Államokba, utazásuk költségeinek egy részét közalapítványi pályázatból és a hódmezővásárhelyi önkormányzat támogatásából finanszírozzák.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Világbajnokságra készülnek

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.