SportVilágbajnokságra készülnek

2012. június 23., szombat
 
Világbajnokságra készülnek

Magyarországot egyedüliként a hódmezővásárhelyi Máté testvérek képviselik a Hapkido Világbajnokságon, az Egyesült Államokban, a Michigan állambeli Battle Creek-ben.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Augusztus 3-4-én a Kellogg Aréna több tízezres nézőserege előtt, a világ minden tájáról összesereglő körülbelül 1500 versenyző között, Máté Zsolt és Máté Gergő, a Máté Taekwondo és Hapkido SE mesterei is összemérik erejüket a hapkido versenyszámaiban.

 

Zsolt négyszeres-, Gergő egyszeres Európa bajnok. Elmondásuk szerint jó eséllyel indulnak, ismerve a tavalyi versenyzők eredményeit. Zsolt a Vásárhelyi Híreknek határozott elszántsággal jelentette ki, legalább egy aranynak meg kell lennie! Gergő hozzátette: „A célunk hogy a dobogó valamelyik fokára felálljunk.”

 

A két sportoló taekwondóban, illetve hapkidoban nem először képviseli Magyarországot, hiszen évek óta ők ketten nyertek pályázatot a koreai harcművészet fellegvárának tekintett és a világ sok sportolója számára szinte elérhetetlen álomnak tartott, a legmagasabb képzési fokot biztosító Dél-koreai Kyung Hee Egyetemre. Az itt folyó - a két magyar számára a koreaiak által teljes egészében finanszírozott- világhírű kurzusra idén is benyujtották pályázatukat, azonban a Magyar Taekwondo Szövetség jóváhagyását a koreaiak által kért határidőre nem kapták meg.

Többek közt a Koreában eddig szerzett tapasztalataik nem csak saját fejlődésüket segíti, hanem beépítik az egyesület versenyzőinek edzésterveibe. Ennek is köszönhető, hogy nincs olyan verseny az országban, amelyről ne valamilyen dobogós helyezésekkel térnének haza. Március végén a Sportegyesület csapatgyőzelmével még a XII. Magyar Országos Taekwondo Diákolimpia és Engrich Mariann Emlékverseny Vándorkupáját is elnyerték, 12 év után először vidékiként, ezzel valószínű néhány ambíciózus budapesti egyesület orra alá borsot törve.

 

Ezekben a napokban a sportegyesület napi edzésein túl a két Máté testvér a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában gőzerővel készül az augusztusi egyesült államokbeli világbajnokságra.

Máté Gergő elmondta, az iskola vezetésének nagyon hálásak, hogy a napi edzésekhez biztosított a helyük, de a VB-re történő kiutazásban, a teljes technikai lebonyolításban és a finanszírozásban még egy sor nyitott kérdés van, hiszen például Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város támogatásának kérdése is a napokban rendeződik.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.