SportVásárhelyi siker már az első napon

2018. február 7., szerda
 

A Boxing Gym Vásárhely bokszolója leléptetéssel győzött a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny első napján.

 

 

 

 

 

 


Február 7-én kezdődött a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny a debreceni Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban, ahol a hódmezővásárhelyi Boxing Gym Vásárhely versenyzője, Kovács Pál is a szorítóba lépett. A 81 kilogrammos súlycsoportban, Kovács Pál mellett, 14 ország öklözői mérkőznek meg az elsőségért. Kovács Pál, aki a magyar ökölvívó válogatott tagja is, sikerrel vette az első napot, legyűrte olasz ellenfelét.

Az már az első menetben látszott, hogy Palika fölényben van, a piros sarokból induló Frederico Antoniaci több ütést is bekapott. A második menetben a fölény fokozódott, az olaszt szabálytalanságért többször is megintették. A végén egyértelmű pontozással is nyert volna Kovács Pál, de ellenfelét a szabálytalanságok miatt leléptették, így a vásárhelyi fiú kezét emelték a magasba.

 

Csütörtökön Kovács Pál ellenfele a horvát Evetkovic lesz.

A cívisvárosban megrendezett idei tornára 22 országból, 166 férfi – ebből 36 magyar – és 19 női ökölvívó érkezett. Egyetlen vásárhelyiként Kovács Pálnak szurkolhatunk, akit Tóth Károly Zsolt edző és Cserényi Csaba technikai vezető kísért el.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Megalakult és elindult a Boxing Gym Vásárhely

 
 
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egészségünkről a VH-ban – Székbíró Zsuzsanna ajánlásával

Egészségünkről a VH-ban – Székbíró Zsuzsanna ajánlásával

Új, állandó rovatunkban a hódmezővásárhelyi természetgyógyász, több évtizedes tapasztalatait, gondolatait osztja meg olvasóinkkal.
Bocsánatot kért a miniszter, mégis feljelentették

Bocsánatot kért a miniszter, mégis feljelentették

Feljelentést tett közösség elleni uszítás miatt a Lázár János ellen a Közmunkás Szakszervezet társelnöke február 7-én a Legfőbb Ügyészségen.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát