KözéletVásárhelyi segítség a kárpátaljai óvodásoknak

2015. május 28., csütörtök
 
Vásárhelyi segítség a kárpátaljai óvodásoknak

Elindult a gyűjtés a kárpátaljai Mezővári Óvoda építésére, így talán még a tél, vagyis a fűtési szezon beállta előtt megépülhet vásárhelyi segítséggel az új óvoda, amelynek tarthatatlan állapotára Grezsa István hívta fel a figyelmet az áprilisi közgyűlésen.

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben írtunk arról, hogy az áprilisi hódmezővásárhelyi közgyűlésen a testület jóváhagyott kétmillió forintos segélyt a város testvértelepülésének, Aknaszlatinának, négymillió forintot pedig Mezővárinak. Ezt az összeget az Önkormányzat nyolc fős delegációja el is vitte Kárpátaljára.

Az ott tapasztaltakról Grezsa István önkormányzati képviselő, miniszteri biztos számolt be a közgyűlésnek, mint mondta, Mezőváriban egy a szovjet időkben épített felfűthetetlenül korszerűtlen épületben van az óvoda, amelynek a felújítását segíthetné Hódmezővásárhely. Erre reagálva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, javasolta, hogy a toldozás-foltozás helyett Vásárhely közadakozásából építsen egy óvodát a kárpátaljai Mezővárinak.

A május 28-ra összehívott rendkívüli közgyűlés egyhangúlag megszavazta a támogatást, egyúttal felkérik a vásárhelyieket, hogy adományaikkal segítség az építkezést. (Számlaszám: 11500092-11088592)

Arról is írtunk áprilisban, hogy Kovács László önkormányzati képviselő javasolta, hogy a képviselők is ajánlják fel egyhavi tiszteletdíjukat. (Ez körülbelül 100 ezer forint, míg a városvezetőknek 598 ezer és 747 ezer forint közötti a havi illetményük.) A rendkívüli közgyűlésen Hegedűs Zoltán alpolgármester is felajánlást tett.  

 

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére a Miniszterelnökségi Sajtóiroda írásos tájékoztatása szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő egyhavi fizetését ajánlja fel a kárpátaljai Mezővári óvodásainak, amennyiben megkezdődik az óvoda építésére a gyűjtés.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Sikeres lehet az adakozás

 

Olvassa el ezt is!

Megduplázták az érmes helyezéseiket

Megduplázták az érmes helyezéseiket

A versenyen minden évben félezernél több sportoló vesz részt. A Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club 30 fővel nevezett be. Eredményekkel!
Igazi Gyermeknapi ajándék

Igazi Gyermeknapi ajándék

Holnap is igazi amerikai cirkuszi show-ba várja a gyerekeket és szüleiket a Hódmezővásárhelyen turnézó Circus Last Vegas.
A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

Terepen! címmel a feltárásokon dolgozó régésztechnikusok és önkéntesek munkáját bemutató kiállítás nyílt a Tornyai János Múzeumban.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.