GazdaságSikeres lehet az adakozás

2015. május 17., vasárnap
 
Sikeres lehet az adakozás

Talán még a tél, vagyis a fűtési szezon beállta előtt megépülhet vásárhelyi segítséggel, a kárpátaljai Mezővárin az új óvoda, amelynek tarthatatlan állapotára Grezsa István hívta fel a figyelmet a legutóbbi közgyűlésen.

 

 

 


A Vásárhelyi Hírek beszámolt arról, hogy az áprilisi hódmezővásárhelyi közgyűlésen a testület jóváhagyott kétmillió forintos segélyt a város testvértelepülésének, Aknaszlatinának, négymillió forintot pedig Mezővárinak. Ezt az összeget az Önkormányzat nyolc fős delegációja el is vitte Kárpátaljára.

 

Az ott tapasztaltakról Grezsa István önkormányzati képviselő, miniszteri biztos számolt be a közgyűlésnek, mint mondta, Mezőváriban egy a szovjet időkben épített felfűthetetlenül korszerűtlen épületben van az óvoda, amelynek a felújítását segíthetné Hódmezővásárhely. Erre reagálva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, javasolta, hogy a toldozás-foltozás helyett Vásárhely közadakozásából, helyi építőipari cégek bevnásával építsen egy óvodát a kárpátaljai Mezővárinak.

A város adakozó kedvére már több nagyszerű példa van az elmúlt években is, akár a hátrányos helyzetű diákok nyári étkeztetéséről, akár egy új zongora vásárlásáról van szó.  

 

Így bízni lehet abban, hogy talán még a tél, vagyis a fűtési szezon beállta előtt megépülhet vásárhelyi segítséggel Mezővárin az új óvoda,  és a beruházás költségeihez nagy lendületet adhat Kovács László önkormányzati képviselő javaslata, hogy a képviselők is ajánlják fel egy havi tiszteletdíjukat. Ezt a legnagyobb kárpátaljai hírportál (karpathir.com) is vezető hírben hozta le.

 

Mint ismeretes Hódmezővásárhelyen összesen havi bruttó 100 ezer forint jár a képviselőknek. A bizottsági tagságért, az elnöki pozícióért nem kapnak pénzt a képviselők, a tanácsnoknak viszont fizetnek az alapdíjon felül még 90 ezer forintot.

Kovács László felhívására továbbá azért is jelentősen nőhet az adomány ha abban részt vesz Lázár János, az 1 millió 101 ezer forint, Grezsa István a havi 972 ezer forint, Almási István a havi 747 ezer forint, Hegedűs Zoltán a havi 598 ezer, valamint Kószó Péter havi 598 ezer forintos fizetésükkel, amelyekhez átlag 100 ezer forint különböző költségtérítés is jár.

 

Így a várhatóan hamarosan kezdődő közadakozásból összegyűlő pénznek hála a 60 mezővári óvodás korszerű, gazdaságosan üzemeltethető épületbe járhat Hódmezővásárhely város által.

Csárdást táncolnak a mezővári óvodások

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1200 milliárd a megyei jogú városoknak

1200 milliárd a megyei jogú városoknak

Véget ért Vásárhelyen a közgyűlés. Júniusig megállapodik a kormány valamennyi megyei jogú várossal a területfejlesztési források felhasználásáról.
Hajlékonyság, dinamika és egy kis izgalom

Hajlékonyság, dinamika és egy kis izgalom

Május 10-én Békéscsabán, a Fit Kid Dance egyéni versenyre a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE ezúttal négy korcsoportba nevezett be. Képekkel és eredményekkel!
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.