SportVásárhelyi lovas sikerek Kecskeméten

2015. október 9., péntek
 
Vásárhelyi lovas sikerek Kecskeméten

Az új formában életre keltett Regionális Díjugrató Bbajnokság Dél-Magyarországi döntőjét  október 4-5. között rendezték meg Kecskeméten. A régiós bajnokságon Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya megyei versenyzők indultak a bajnoki címekért.

 

 

 

 

A 110 cm-es B2 ifi elődöntőbe 44 lovas nevezett. A szombati első fordulót Markó Sándor a hódmezővásárhelyi Berei Lovastanya sportolója nyerte 8,4 stílus pontot lovagolt Mont Blanc nevű lován verő hiba nélkül.

 

A népes vásárhelyi ifi lovasok közül Hajdú Kitti hibapont nélkül fejezte be az első napot.

A vasárnapi döntőbe öt lovas jutott be, köztük Markó Sándor és Hajdú Kitti. A mindent eldöntő összevetésben Markó Sándor a Régiós Bajnokságban bronzérmes lett, Hajdú Kitti pedig a 4. helyen végzett.

 

A Regionális felnőtt bajnokságot Markó Rebeka-szintén a Berei Lovastanya sportolója- a tiszteletre méltó 5. helyen fejezte be a 42 fős mezönyből. A második napon az igen bonyolult 125 cm-es pályát - Eddie nevű lovával - fölényes biztonsággal teljesítette. Szép eredményt ért el a 120 cm-es amatőr kategóriában a mártélyi Sajti Fanni, aki a bajnokságot az előkelő 3. helyen fejezte be.

 

A képen Sajti Fanni

 

Olvassa el ezt is!

Lázár: a digitális kompetenciák fejlesztése nélkül végérvényesen lemaradhatunk

Lázár: a digitális kompetenciák fejlesztése nélkül végérvényesen lemaradhatunk

A Telenor Magyarország Zrt. Hipersuli programjában Hódmezővásárhelyen tízmilliót költött a hipernethálózat fejlesztésére, a városban négy 4G állomást épített ki.
Három keréken érkezett boldogság

Három keréken érkezett boldogság

Október 6-án a Gyarmati Dezső Sportuszoda galériáján láthatóan boldogan és nagy rutinnal vette birtokba a mozgássérült kisfiú a háromkerekűjét. Azért eláruljuk: egy-két nappal előtte volt egy kis előgyakorlás! 

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.