FélpercesVásárhelyi Katonák Olaszországban

2016. november 22., kedd
 
Vásárhelyi Katonák Olaszországban

Öt nemzet részvételével november 21-én megkezdődött a „EUROPEAN WIND 2016” elnevezésű gyakorlat az olaszországi Gemona del Friuliban.

 

 

 

A kéthetes gyakorlat célja, hogy az Európai Unió védelmi együttműködésébe bevont nemzetek összehangolják eljárási módszereiket és egy megmérettetésen számot adjanak a műveleti képesség eléréséről.

 

A több nemzetből állói harccsoporton belül - így a mostani gyakorlaton is - az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái mellett az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ katonái is különböző beosztásokat látnak majd el.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a HLKC Felnőtt csapata

Lendületben a HLKC Felnőtt csapata

A hétvégén megnyert mérkőzésével, tovább javította helyét a tabellán a HLKC Felnőtt Női Csapata. Hazai pályán fogadta az NBI/B következő fordulójában a Szent István SE csapatát.
Szakmák kavalkádja az Agórában

Szakmák kavalkádja az Agórában

A rendezvényen több mint 1000 diák kapott segítséget döntésük meghozatalához. Jelen voltak olyan szakmák is, amelyek meghatározóak lehetnek a jövőben.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.