Kultúra, oktatásSzakmák kavalkádja az Agórában

2016. november 20., vasárnap
 
Szakmák kavalkádja az Agórában

A rendezvényen több mint 1000 diák kapott segítséget döntésük meghozatalához. Jelen voltak olyan szakmák is, amelyek meghatározóak lehetnek a jövőben a megye gazdasága és fejlődése szempontjából.

 

 

 

 

A múlt héten a virtuális hegesztés és a targoncavezetés mellett akár egy igazi traktort is vezethettek a diákok a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pályaorientációs Napján Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A férfias foglalkozások mellett természetesen a gyengébbik nem pályaválasztás előtt álló képviselői sem unatkozhattak az eseményen, ők süthettek, varrhattak, sőt a fodrászat kulisszatitkaiba is bepillanthattak.

 

A rendezvényen több mint 1000 diák kapott segítséget döntésük meghozatalához. A programon a megye, köztük a hódmezővásárhelyi szakképző intézményei és több munkáltató is részt vett. A látogató diákok fodrászshow-t, robotikai bemutatót láthattak, emellett pogácsát, mézeskalácsot, valamint elektromotort készíthettek a jelenlévő vállalatok és iskolák képviselőinek és tanulóinak segítségével. A gyakorlatias feladatokon keresztül az egészségügyi szakmákkal is megismerkedhettek az iskolások, gyorstalpalót kaptak például újraélesztésből.

Kőkuti Attila, a kamara ipari alelnöke, valamint a kamara által elnökölt Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke elmondta: kiemelten fontos, hogy a pályaválasztáskor a kétkezi szakmákról is gondolkodjanak el a tanulók. Hozzátette: olyan szakmáknak is biztosítanak megjelenést az eseményen, amelyek meghatározóak lehetnek a jövőben a megye gazdasága és fejlődése szempontjából.

 

Ezek egyike a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola által - évek óta országos elismerésekkel kísért - mechatronikus szakma, melynek képviselőiből jelenleg nincs hiány, de a jövőben több ilyen szakemberre lesz szükség.

 

Elhangzott a kiállításon, Csongrád megye adottságai, és a jelen lévő nagyvállalatok munkaerő iránti igényei is azt mutatják, hogy élelmiszeripari, és a mezőgazdasági végzettségű munkavállalókra is nagy szükség lesz.

 

Horváth Gábor, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatója kiemelte, hogy a hiány-szakképesítések, valamint a kétkezi és a sztárszakmák kerültek a rendezvény középpontjába. A tanulóknak mintegy 25 képzőhely, illetve cég mutatkozott be. 

 

Olvassa el ezt is!

A HFC nyerte a megyei rangadót

A HFC nyerte a megyei rangadót

Major László legénysége alacsony színvonalú mérkőzésen diadalmaskodott a Mórahalom ellen, így már hét forduló óta veretlen az NB III-ban.
Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Aláírt határozat szerint két év alatt több mint két és fél milliárd forintot fordít a kormány a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya fejlesztésére.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.