SportVásárhelyi felnőtt, gyerek sakksikerek

2019. április 27., szombat
 
Vásárhelyi felnőtt, gyerek sakksikerek

A vásárhelyi sakkozók remek versenyeredményekről számolhatunk be ismét. A fiatalabb korosztály mellett ezúttal a Megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapat is kitett magáért.

 

 

 

A képen egy ifjú sakkreménység, Vad Roland

 

 

 

A napokban véget ért a 2018-19-es Csongrád megyei I. osztályú Sakk Csapatbajnokság, amelyen a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE felnőtt csapata, az előkelő 3. helyen végzett.

 

Nehezen indult a szezon, hiszen az első fordulóban elszenvedett vereség után két döntetlen következett, utána azonban sorozatban ötször nyertek a hódtaviak, amivel a második helyig jutottak a tabellán.

Sajnos az utolsó fordulóban nem várt vereséget szenvedtek, így leszorultak a dobogó harmadik fokára. Teljesítményük így is figyelemre méltó, hiszen végig a fiatalítás jegyében, 3 ifit – Márkus Molli Aminát, Gachályi Gergőt, Török Csabát – és egy tavaly még az ifik között játszó versenyzőt Csíkos Ádámot szerepeltették.

A csapat ifi tagjai mellett a felnőttek – Ádók János, Borsi Imre, Baranyi Ernő, Ábrahám Zoltán, Buzás András, Bene Zoltán, Jovány Gyula, Kovács Andrea – is kitettek magukért.

 

 

Nem csak a felnőttek, hanem a legfiatalabb korosztály képviselői is serénykedtek a jó helyezések elérésében. Április 13-án a Kecskeméten megrendezett 4 évszak - Tavasz Országos Sakkversenyen, a 8 év alatti fiúk kategóriájában Vad Roland a Kertvárosi Iskola tanulója a 3. helyen, míg Katona Hanna a Szőnyi Benjámin Iskola tanulója a 10 év alatti lányoknál a 4. helyen végzett.

 

A felnőttek között indult és állt helyt Lovászi Szabolcs és Csíkos Ádám.

A versenyt követő napon a már Szegeden megrendezett Nyuszi Kupán vettek részt a vásárhelyi fiatalok. A viadal számukra kitűnően sikerült hiszen, a 8 év alatti fiúknál Vad Roland a 2., Mácsár Melinda (Kertvárosi) a 8 év alatti lányoknál az 1., a 10 év alatti lányoknál Katona Hanna szintén az 1. helyen végzett.

Reméljük az eredményes folytatás nem marad el – bizakodik a fiatalok edzője Tőkés János.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sport, piknik és családi nap Vásárhelyen

Sport, piknik és családi nap Vásárhelyen

Sport, piknik és családi napot szervez a Szeretem Vásárhelyt Egyesület a vásárhelyi városi stadionban. Részletes program.
Az emlékév újabb nagyszabású kiállítása

Az emlékév újabb nagyszabású kiállítása

A Tornyai János Múzeum tíz kiállítótermében a százötven éve született Tornyai János több mint kétszáz alkotását mutatják be. Képekkel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.