Kultúra, oktatásVásárhelyi egyetemisták országos sikere

2014. június 25., szerda
 
Vásárhelyi egyetemisták országos sikere

A 2009-2010-ben nagy sikerrel megrendezett Egy-Kör 1, vagyis az egyetemisták és főiskolások környezettudatossági vetélkedőjenek egyfajta folytatásaként tavaly októberben ismét meghirdették a szinte a teljes szemeszteren végighúzódó többfordulós versenyt. 

 

Képünkön a Mezőgazdasági Kar hallgatói

 


A projektgazda IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. célja a szemléletformáló kampánnyal ismét az volt, hogy a hallgatókat közelebb vigye a környezettudatos mindennapi élethez – bővült azonban azzal a konkrét szándékkal, hogy az esettanulmány verseny során a hallgatók csapatban együttműködve, szakmai tudással is gazdagodva játsszanak az értékes nyereményekért.

 

A versemy háromfordulós volt, a három fős csapatok az első két fordulóban a lakóhelyük vagy egyetemük közvetlen körzetében kialakult helyi vagy regionális környezeti konfliktusokat térképezték fel bemutatva azok mozgatórugóit, a kialakult helyzetet, a legfontosabb problémákat, illetve a lehetséges megoldási módokat.

Az ország 15 egyeteméről, főiskolájáról benevezett 180 csapatból a Budapesti Corvinus Egyetemen június 20-án rendezett harmadik, döntő fordulóba 10 jutott be, köztük a Szegedi Tudományegyetem két csapata.

A 12 órás verseny végeredményeként mindkét csapat dobogós helyezést ért el. Az SZTE Gazdaságtudományi Karának csapata lett az első, míg a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar  'Hódok a mezőről' csapata bronzérmes lett.

A Dr. Molnár Tamás tanár közreműködésével összeállt csapat tagjai: Berg Ágnes, III. évfolyamos vadgazda mérnök, Huber Zsófia, I. évfolyamos mezőgazdasági mérnök és Nagy Attila, III. évfolyamos vadgazda mérnök hallgató volt.     

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Görgetik adósságukat a kórházak

Görgetik adósságukat a kórházak

Mások mellett a hódmezővásárhelyi kórház is a még kezelhető négyszázalékos adósság limitjén már januárban túl volt.
Szegedről közvetlen vonat a Balatonra

Szegedről közvetlen vonat a Balatonra

Vásárhelyieknek is jó hír, hogy Szegedről átszállás nélkül 4 óra alatt elérhető a Magyar Tenger.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...