SportVásárhelyi díjugrató újabb sikere a Magyar Bajnokságon

2016. szeptember 6., kedd
 
Vásárhelyi díjugrató újabb sikere a Magyar Bajnokságon

Augusztus 31 és szeptember 3 között rendezték a díjugrató sport legrangosabb nemzeti versenyét, az Országos Bajnokságot. A helyszín ezúttal is Bábolna volt, amely tavaly már otthont adott a versenynek.

 

 

 

 

 

 

Öt egyéni és három csapat éremért versenyeztek Magyarország legjobb díjugratói.

Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasa Sarkadi Petra a legtöbb főt számláló (57) Amatőr kategóriában állt starthoz .

Kétfordulós nagyon izgalmas csapatversenyben 11 csapat versenyzett, amelyen Csongrád megye csapata aranyérmet nyert. A csapat tagjai: Sarkadi Petra, Busi Sándor, Sajti Fanni, Balogh Andrea.

 

Míg az egyéni kategóriában az ezüstéremért 5 lovas vetett össze a harmadik nap végére azonos hibaponttal állva. A vásárhelyi lovasunk nagy kockázatot vállalva, de tudatos pályalovaglással hibátlanul a legrövidebb idő alatt teljesítette az összevetést kiváló lovával Bognár Tingli Tanglival. Így megérdemelten lett az országos bajnokság ezüstérmese.

 

Olvassa el ezt is!

Hegyi Endre rendhagyó történelemórái

Hegyi Endre rendhagyó történelemórái

A most indult tanévtől Makó, Szentes, Mindszent és Csongrád iskoláiban is lehetősége lesz a diákoknak a múlt egy szeletének megismerésére ebben az újszerű formában.
Egy győzelem egy vereség

Egy győzelem egy vereség

Két edzőmérkőzést játszottak az NB I/B-s vásárhelyi felnőtt kosarasok Szerbiában, vajdasági I. ligás csapatok ellen.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.