Kultúra, oktatásVásárhelyi alkotóművész tárlata Makón

2018. augusztus 3., péntek
 
Vásárhelyi alkotóművész tárlata Makón

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum főrestaurátora, Nagy Nándor képzőművész szobrászati és grafikai munkáit bemutató, Tavaszváró című kiállítása 2018. augusztus 7-én, kedden 18 órakor nyílik meg Makón, a Glorius Vigadó udvarában.

 

 

 

 

 

V. Nagy Nándor képzőművész és restaurátorművész 1974-ben született Hódmezővásárhelyen, a 2000-es évtől napjainkig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum restaurátora, majd főrestaurátora, 2005 óta Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének keramikus iparművész tagja. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2007-ben szilikátrestaurátor-művész szakon diplomázott, a Zsolnay épületkerámia restaurálásának területén végzett szakmai munkáját a MAOE diplomadíjjal jutalmazta.

 

Országos képzőművészeti kiállítások rendszeres kiállítója 2007 óta, a kortárs kerámiaszobrászat többszörösen díjazott művésze, országos és nemzetközi képzőművészeti és kerámia szimpóziumok rendszeres résztvevője. Több köztéri szobor – többek között a Tornyai János Múzeum előtt álló Nézőpont – Lucien Hervé fotográfus emlékére, valamint a múzeum parkjában látható Archaikus bak szobrok alkotója, középületek és műemléki épületek felújításának társalkotója.

 

A hagymavárosban kiállításra kerülő szobrászati anyag a művész elmúlt tíz évének munkáiból került kiválogatásra. Témáit a természetközeliség határozza meg, míg a nagy számban előforduló Vénusz-szobrokat a kiállítás fő témájának is tekinthetjük. A kiállítás címében is szereplő Tavaszvárók növényi jellegű numenek, a termékenység princípiumai, de hasonló témát fedezhetünk fel a Tanúk című sorozatban is. A szobrokban több évezredes archaikus hagyományok érezhetők, nemcsak vizuálisan, hanem jelképrendszerükön keresztül is. Az erős absztrakciós törekvések letisztult, modern formákat eredményeznek, amelyek a mondanivaló erőteljes kihangsúlyozásával napjaink nyelvén kommunikálnak. A legtöbb alkotás magas tüzű samottos agyagból nyerte formáját, de megjelenik a kő és a saválló acél is, mint modern alapanyag.

 

V. Nagy Nándor makói kiállításán a vendégeket Bodrogi Ferenc, a Grand Hotel Glorius tulajdonosa és Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere köszönti, a kiállítást Feledy Balázs művészeti író ajánlja a közönség figyelmébe. A kiállítás megtekintése augusztus 22-ig naponta 10 és 17 óra között, a Grand Hotel Glorius recepcióján történő előzetes bejelentkezéssel lehetséges.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Félezer művet zsűriznek

Félezer művet zsűriznek

Már javában tart a Vásárhelyi Őszi Tárlatra érkezett műalkotások zsűrizése. 65. alkalommal nyílik meg az országos jelentőségű képzőművészeti tárlat. Képekkel.
Kullancsveszély!

Kullancsveszély!

Biológiai bombák robbannak a természetben, amelyre egyik példa a fehér testű aranysárga lábú sünkullancs, ami a kutyákat és a macskákat tömegesen lepte el.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.