SportVásárhelyen rajtol a motocross bajnokság

2013. március 15., péntek
 
Vásárhelyen rajtol a motocross bajnokság

Alig három hét múlva rendezik a Rolandringen a sportág idei első bajnoki fordulóját. A Center Motosport Club máris hozzálátott az előkészületekhez, hogy a nagy versenyt a szokásos sikerrel bonyolítsák le.

 

 

 


A nemzetközi mezőnyben rajthoz áll a hazai élgárda. Számos országos bajnok mellett sok külföldi versenyző is elküldte már a nevezését, tájékoztatta Czuczi Győző a Vásárhelyi Híreket.

A várható nagy csaták mellett még további érdekességek is várnak a kilátogató szurkolókra, hiszen a versenydepóban megtekinthetők az új motorcsodák: a japán és európai gyártók 2013-as modelljei.

 

A vásárhelyi motocross versenyek a város legnagyobb sporteseményei közé tartoznak, hiszen több mint száz versenyző részvétele mellett további kétszáz versenyszerelő és segítő, harminc versenyirányító, sportbíró és még számos biztonsági ember, mentősök, büfések, kereskedők működnek közre a várhatóan sikeres versenynapon.

A vásárhely klub az idei szezonra 35 főre bővítette versenyzői keretét, melyben négy I. osztályú rider szerepel, akiktől jó szereplést remélhetünk.

Nagy Alex, Vörös Xavér és Técsy László esélyes lehet akár a győzelemre is. Igy aztán feltétlenül érdemes április 7-én kilátogatni a Rolandringre, hiszen biztosan feledhetetlen sportélmény vár a szurkolókra, foglalta össze a versennyel kapcsolatos tudnivalókaat Czuczi Győző.

 

Olvassa el ezt is!

Aranyossy Napok sztárfellépőkkel

Aranyossy Napok sztárfellépőkkel

A március 21-én 18 órakor a Bessenyei Művelődési Központban kezdődő zenés irodalmi esten két, méltán népszerű művész fogadta el az Aranyossy Alapítvány felkérését.
A Hódmezővásárhelyi Helyőrség kitüntetettjei

A Hódmezővásárhelyi Helyőrség kitüntetettjei

Ünnepi állománygyűlés volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Kitüntetéseket adtak át.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.