GazdaságVásárhelyen járt a kormánymegbízott

2013. március 14., csütörtök
 
Vásárhelyen járt a kormánymegbízott

A Makón ma véget érő megyejáró körútja során az elmúlt két hétben öt vállalkozást keresett fel B. Nagy László. A kormánymegbízott olyan mikro-, kis- és középvállalkozásoknál tett látogatás, akik sikeresen pályáztak és nyertek az NGM tavalyi munkahelyteremtő pályázatán.

 

 

Fotók: VH

 

Ezek egyike Hódmezővásárhelyen a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft.. B. Nagy László a cég József Attila utcai üzemét március 13-án látogatta meg Almási István polgármester társaságában.

 

A sajtó jelenlétében zajlott kora délutáni üzemlátogatáson Blaskovics Gábor ügyvezető igazgató mutatta be a 36 dolgozót foglalkoztató céget, Mint mondta, termékeikkel a betegségben szenvedők életminőségének javításáért dolgoznak, fejlesztenek. Alapvető tevékenységük az orvosi implantátumok és ezek klinikai beültetéséhez szükséges, műszerek, tervezése, gyártása, forgalmazása, orvos technikai eszközök kutatásfejlesztése. Elmondta azt is, hogy a 4.2 millió forintos pályázati támogatásból a már meglévő CNC marógéphez szoftverbővítést végeztek. Az üzembejáráson bemutatott gép, szoftver vezérléséhez szükségesé vált egy új számítógép. Az új implantátumok és a beültető eszközök gyártásánál ugyanis ma már elengedhetetlen a 3D-s megmunkálás. Emellett az implantátumok előállításához szükséges fúrógépet is vásároltak, mert az általuk használt anyagok, vagyis az önthető kobalt ötvözet, kovácsolt titán ötvözet megmunkálhatósága rendkívül nehéz.

 

A céglátogatást munkáltatói fórum követte a Városháza dísztermében, ahol vázolták a vállalkozók körében legnagyobb érdeklődést kiváltó vissza nem térítendő, munkahelyteremtő pályázati lehetőségeket.

 

Mint megtudtuk, a pályázat idén egyszerűsödött, 15 millió Ft, illetve ez alatti támogatási összeg esetén nem köteles fedezetet felajánlani az adott vállalkozás, amely a korábban előírt három helyett elegendő, ha már legalább 2 teljes naptári éven keresztül folyamatosan működött. A támogatás új munkahelyenként a 1.5 millió forinttól 3 millióig terjedhet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

A zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

A Csongrád Megyei Kormányhivatal arra kéri az ügyfeleit, hogy földhasználati nyilvántartással kapcsolatos bejelentéssel - további intézkedésig - ne keressék fel a járási földhivatalokat.
9 érmes helyezés és három magyar bajnoki cím

9 érmes helyezés és három magyar bajnoki cím

A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwondo Klub sportolói a Magyar Bajnokság kétnapos küzdelemsorozata után 3 arany-, 1 ezüst-, valamint 5 bronzéremmel tértek haza. Képekkel!
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.