KözéletVásárhelyen is megemlékeznek

2016. szeptember 9., péntek
 
Vásárhelyen is megemlékeznek

Vasárnap az ikertornyokat ért támadás percében a tűzoltók a szertárak elé kiállnak és járműveik egyperces szirénázásával tisztelegnek elhunyt bajtársaik előtt.

 

 

 

 

 

 

2011 szeptember 11-én az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadása érte New York-ot. Két eltérített utasszállító repülőgép csapódott a Word Trade Center ikertornyaiba, egy harmadik gép a Pentagon épületére zuhant, a negyedik pedig Pittsburgh közelében csapódott a földbe, miután a fedélzeten tartózkodó utasok szembeszálltak a terroristákkal. A merényletek mintegy háromezer halálos áldozatot követeltek, az összeomló tornyok alatt háromszáznegyvenhárom tűzoltó halt hősi halált.

A terrorista-támadásban hősi halált halt 343 tűzoltóról, 60 rendőrről, 8 mentősről és a 3000 civil áldozatról a szegedi, szentesi, hódmezővásárhelyi, makói és csongrádi tűzoltó-parancsnokságok is megemlékeznek.

 

Szeptember tizenegyedikén, vasárnap 14 óra 46 perckor (az első becsapodás New-yorki idő szerint 8 óra 46 perc) a Tűzoltó szertárak elé állnak ki - Hódmezővásárhelyen is - a tűzoltók, felszerelésben, járműveikkel és egyperces szirénázással tisztelegnek elhunyt bajtársaik előtt.

 

Olvassa el ezt is!

Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar végzős mérnök szakos hallgatója a koronglövészet sportágban ismét letette névjegyét, ezúttal ismét világra szólót.
Szakképzési keringő - Bele ne szédüljünk!

Szakképzési keringő - Bele ne szédüljünk!

Bizonyos fokig a tanácstalanságot tükrözi a Hódmezővásárhelyt is érintő roadshownak a terve. Felmérnék a képzési igényeket, újabb átalakítások a láthatáron.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.