SportVásárhely lesz a streetball-sorozat egyik helyszíne

2016. május 12., csütörtök
 
Vásárhely lesz a streetball-sorozat egyik helyszíne

Május 21-én, Kőbányán rajtol a kosárlabda streetball-sorozat 24. idénye. A szervezők tájékoztatásukban kiemelték, a fair playre épülő tömegsportból a játékra mára már a nemzetközi szövetség (FIBA) játékszabályait alkalmazzák.

 

 

Fotó: VH archív

 


Az OTP Junior - Adidas Streetball Challenge elnevezésű sorozatban idén 10 helyszínen - köztük Hódmezővásárhelyen - 17 kategóriában mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A magyar szövetség (MKOSZ) által kiírt Kenguru 3x3 Kupa célja a legfiatalabbak sportágba integrálása, ezért ők ingyen nevezhetnek minden helyszínen.

A 10 fordulós rendezvénysorozat hagyományosan a Kosárlabdázás Napja keretében sorra kerülő döntővel, a FŐGÁZ Budapest Opennel zárul szeptember 24-én a Városligeti Műjégpályán.  

Hódmezővásárhelyen szeptember 3-án, szombaton - a Kossuth téren felállított pályákon - lesz a sorozat 7. fordulója. 

 


 
 
VH-MKOSZ
 

Olvassa el ezt is!

Már nincsenek migránsok Nagyfán

Már nincsenek migránsok Nagyfán

Algyő, Hódmezővásárhely, Makó és Maroslele korábbi kérésének megfelelően kiürítették a nagyfai ideiglenes befogadóállomást
Megunta a tekerést

Megunta a tekerést

Megunta a tekerést, de nagy meggondolatlanság volt a jól bevált lábhajtásút, Dongó motorosra cserélni. Nemcsak a magas benzinárak lesz a büntetése.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.