Kultúra, oktatásVárosi tanévnyitó

2014. augusztus 31., vasárnap
 
Városi tanévnyitó

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az állam és a kormány legfontosabb kötelessége a 21. század első éveiben, hogy a magyar oktatást Európa legversenyképesebb oktatásává tegye, hiszen a magyar szellemi erő lehet a közösség felemelkedésében a meghatározó pont.

 

Fotó: VH

 

Lázár János vasárnap a hódmezővásárhelyi tanévnyitón, a most átadott impozáns újvárosi Nádor utcai óvodában arról is beszélt, hogy az új tanév számos változást hozott, de nem ígérhetik, hogy a változásoknak vége és könnyebb idők jönnek.

Hangsúlyozta: a magyar oktatás szempontjából a legfontosabb, hogy a szülők elégedettek legyenek azzal, amit kapnak.
"Hiszen ma egy fiatal felnőtt számára az, hogy az országban tud-e boldogulni, meghatározó pont, hogy a gyermekeiről ez a közösség képes-e gondoskodni. Az oktatás minősége meghatározza egy fiatal család jövőjét "- fűzte hozzá Lázár János.

"Annál nagyobb szomorúság, reménytelenség, bűn és hiba a 21. században nem létezhet, minthogy egy gyerek számára nem vagyunk képesek a tehetsége és szorgalma szerint biztosítani a boldogulás lehetőségét", mert a család anyagi helyzete determinálja, fékezi a gyermek boldogulását - fogalmazott a miniszter.

A tanévnyitón Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára elmondta, hogy az iskola, az iskolára való felkészülés az óvodai neveléssel kezdődik.

Ez az a hely, ahol a különbségek eltűnhetnek. 2015 szeptemberétől az állam - felelősséget vállalva az esélyteremtésben - minden gyermek számára, szakmai irányítás mellett, biztosítja a lehetőségeket - tette hozzá.
Ismertetése szerint az óvodában mód van arra, hogy a szociális hátrányokat, a családi vagy közösségi problémákat az óvodapedagógusok segítségével leküzdjék.
Az eredményekről és feladatokról az államtitkár elmondta: az elmúlt években a pedagógus-életpályamodell elindult, de vannak még feladatok.

A következő évek a magyar iskolarendszer megerősítéséről szólnak majd, ki kell egyenlíteni a különbségeket, amelyek elsősorban abból adódtak, hogy egy-egy önkormányzat milyen költségvetési kondíciókkal rendelkezett. Az állami fenntartói és szakmai irányítás ezért jött létre - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy tovább folytatódik a mindennapos testnevelés programja, és ettől a tanévtől 730 ezer gyermek ingyen kapja a tankönyvet.

 

Hódmezővásárhelyen az idei tanévet összesen 8207 gyermek kezdi meg, az általános és középiskolás diákok 6738-an, az óvodások 1469-en vannak. Az általános iskolák kapuit 468 elsős diák lépi át.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kulcsszerep a kertészetek fejlődésében

Kulcsszerep a kertészetek fejlődésében

A kertészeti vállalkozások szempontjából fontos, hogy minél többen szerezzenek mezőgazdasági végzettséget. A kormány szándékával egybecseng.

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.