KözéletVárosi sportdíjak

2016. február 28., vasárnap
 
Városi sportdíjak

Február 27-én Hódmezővásárhely városvezetése ebben az évben is hagyományosan kitüntette azokat a személyeket, akik 2015-ben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Szintén elismerésben részesültek a város sportéletében sikeresen tevékenykedő tanárok, edzők, sportvezetők.

 

 

 

 

 

Többek között átadták a Hódmezővásárhely Jó sportoló – Jó tanuló díjakat is – melyek nem tévesztendők össze az állami Jó tanuló - Jó sportoló díjjal.

Az általános iskolák alsó tagozatában a 4,5 feletti, a felsősöknél a 4,00 de a középiskolás korosztálynál is legalább a 3,5 feletti átlag kellett az eredményes pályázathoz.

A sporteredmény alapján kiosztásra került díjak esetében eddig minden évben az országos eredménnyel rendelkezők kerülhettek a díjazottak közé.
Az említett állami elismerésnél szélesebb sportolói kört érint a vásárhelyi pályázat. Itt már az 1. és 2. korcsoportban is díjazták a sportteljesítményt.

 

A Díjazottak teljes névsora ITT! (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.