Kultúra, oktatásVárják a jelöléseket

2018. október 28., vasárnap
 
Várják a jelöléseket

November elsejéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli.

 

 

 

 

 

 

 

A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett - az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett - elismerést minden évben egy alkalommal, az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers-, és prózamondás kategóriákban jelöltek közül egy személy és egy csoport részére ítélheti oda a város közgyűlése.

 

Az 1,5 millió forintos pénzjutalommal járó díj olyan személynek, illetve csoportnak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak vagy nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykedtek, az ő munkáját folytatják.

 

Az első esztendőben Kónya Krisztina operaénekest tüntették ki az elismeréssel, a következő évben Hegedűs Endre zongoraművész és a Kankalin Néptáncegyüttes kapta a díjat. 2011-ben Zoltán Péter klarinétművész, tanár és a Városi Fúvószenekar, 2012-ben Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus, 2013-ban Jordán Tamás színművész és Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, 2014-ben Széles Anna színművésznő és Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, 2015-ben Mihályi Győző színművész és Fogarassy Judit táncművész, 2016-ban Kovács István színművész és Vágó János kürtművész, karnagy, majd Kovács Zsuzsa színművésznő és Borsos Annamária zongoraművész, tanár, tavaly pedig Balázs Péter színész-rendező érdemelte ki a Bessenyei-díjat.

Jelöltet bárki javasolhat postai vagy elektronikus levélben. A részleteket a város honlapján (www.hodmezovasarhely.hu) ismerhetik meg az érdeklődők.

Az elismerést - a város pecsétjével ellátott oklevelet és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet - hagyományosan a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva – januárban - adják át ünnepélyes keretek között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Változások az adózásban 2019-től

Változások az adózásban 2019-től

Jövőre több tízmilliárdos köztehercsökkentés jön. Az új, kedvező szabályok a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozásokat segíthetik.
Nem téma már a strand bezárása

Nem téma már a strand bezárása

Október 26-án a városvezetés és a strand műszaki és gazdasági vezetői egyeztettek a következő időszak teendőiről. Újranyitják a termál kempinget is.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.