KözéletVan mit javítani a magyar munkavállaló nők helyzetén

2012. szeptember 11., kedd
 
Van mit javítani a magyar munkavállaló nők helyzetén

Az otthon végzett anyai, háziasszonyi teendők, ez a fizetetlen, és sokszor szinte láthatatlan munka, amit a nők végeznek, nincs kellően megbecsülve, sem társadalmi, sem kormányzati szinten.

 

 

 

 

 

Annak ellenére sem, hogy egy tavaly elvégzett kutatás szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet országainak (Magyarország 1996 óta tagja) GDP-jéhez 30-40%-ban, a közjóhoz pedig 50%-ban járul hozzá.

 

Ha azonban nem országok szintjén, hanem a családi, szociális, „hétköznapibb” szempontból nézzük, akkor Magyarországon a másik nagy probléma, hogy a hosszabb időre a munkaerőpiacról kiesők estében el kell fogadni, hogy újrakezdésről beszélhetünk csak, visszatérésről nem, hiszen ha vissza is veszi őket a munkáltatójuk, akkor is az már egy teljesen más cég, más szervezet lesz, mint 3-6-9 évvel azelőtt volt.

Szintén anomáliának tekinthető, hogy a magyar munkáltatók könnyen találnak munkavállalókat, ezért amíg nem előnyös számukra, hogy részmunkaidőben foglalkoztassanak munkavállalókat, addig ebben nem lesz változás. Megoldást jelenthet az a – sajtóban már beharangozott - munkahelyvédelmi akcióterv, amely szerint 2013-tól járulékkedvezményt kapnak a munkáltatók a gyes-ről, gyed-ről visszatérők kisgyermekes munkavállalók után.

 

A láthatatlan munka, a család és a munka összeegyeztetése a napi életben rendszeresen felmerülő téma. Ezért tartotta fontosnak Ékes Ilona országgyűlési képviselő az ERGO elnökeként, hogy foglalkozzanak a kérdéssel. „Kíváncsiak vagyunk, hogy áll a kisgyermekes nők, az 50 felettiek, a 25 alattiak, a képzetlenek foglalkoztatása” – mondta.  „Azt is tudjuk, hogy vidéken más a helyzet, mint a fővárosban, ezért választottuk tudatosan a vidéki helyszínt.” mondta el Ékes Ilona annak kapcsán, hogy a Nők a nemzetgazdaságban – Látható és láthatatlan munka címmel szeptember 13-án Hódmezővásárhelyen a Városháza Dísztermében konferenciát rendeznek.

Az egész napos konferencián Ékes Ilona mellett, többek között előadást tart, Barsiné Pataky Etelka, Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa, Pongrácz Tiborné, KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Igazgatóhelyettese.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.