Kultúra, oktatásVan akinek a zenei pályáját alapozza meg

2011. július 31., vasárnap
 

Hetvenegy muzsikusnövendékkel megkezdődött az idei XIX. Augusztusi Zenei Napok, vagy régebbi nevén Országos Fuvolástábor és Zenei fesztivál.

 

 

 

 

 

Mint ahogy régi nevében is benne van, valóban az ország minden részéből érkeztek a 12-22 év körüli fiatalok, ám az utóbbi években nemcsak fuvolások, hanem más hangszeren játszók is. Végül pedig a fesztiváljelleget, az Unitárius Templomban naponta rendezendő mini koncertek jelentik, amelyek augusztus első hetében változatos repertoárral és előadókkal várják a hódmezővásárhelyi zeneszerető közönséget.

 

Július 29-én pénteken volt a tábornyitó, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában, ahol a 71 ifjú muzsikus találkozott a kurzusokat tartó tanárokkal. Mint arról Dratsay Ákos fuvolaművész, a zenei tábor művészeti vezetője a Vásárhelyi Híreknek beszámolt, a táborozók legtöbbjének nem kell bemutatni a 15 művésztanárt, mert sokan visszatérők. Egyikük Fritch Boglárka, aki hegedülni tanul a békéscsabai Konzervatóriumban. Makóról jött és második éve jár a táborba, elsősorban a tanárok és a jó hangulat miatt. A 15 éves kecskeméti Gerbert Patrik viszont először van Hódmezővásárhelyen, mint mondta  a matematika mellett a zongorázás a kedvence, amit 7 éves kora óta tanul.

 

Dratsay Ákos elmondta, a tábor résztvevőinek nagy része a hivatásszerű muzsikálásban gondolkodik. Ez az intenzív vásárhelyi egy hét, mindenképpen a tehetség és az akarás próbája is. Helyszíne pedig a Péczely Attila Zeneiskola. A szokásoknak megfelelően augusztus 3-a kivételével minden nap az Unitárius Templomban hangversenyeznek a tábor tanárai és természetesen a növendékek. Mint az a képeinken is látható, a szombat esti nyitóhangverseny telt ház előtt zajlott, ami jelzi, hogy a vásárhelyi közönség ismeri és várja a jövőre már 20 éves vásárhelyi zenei eseményt.

A fesztiválzáró hangverseny augusztus 6-án 19 órától lesz.

 

Dratsay Ákossal készült interjút elolvashatja ITT!  

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.