Kék hírekValódi drog nagyüzem a lakásban

2015. november 22., vasárnap
 
Valódi drog nagyüzem a lakásban

A Hódmezővásárhelyen elfogott drogdíler üzemeltette a labort és terítette a kábítószert. A nyomozók ezúttal a droglaborra is lecsaptak. 

 

 

 

 

 

Mint ismert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve akkor fogták el K. Ottót 2015. november 19-én 20 óra 55 perckor Hódmezővásárhely belvárosában, amikor mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

A 29 éves kecskeméti férfit a rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

 

A felderítő osztály nyomozói a további adatgyűjtés eredményeként november 20-án egy nagykőrösi tanyán elfogták P. Istvánt, aki a megalapozott gyanú szerint K. Ottó megbízásából állította elő a kábítószert, aki azután a vevőkhöz eljuttatta az anyagot.

A 30 éves férfi már hónapok óta üzemeltette a droglabort, ahol a rendőrök kábítószer előállításához szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le.

A videófelvételen jól látható, hogy a WC-től a zuhanytálcáig, a konyhától a lakószobáig minden a drog előállítását szolgálta.

 

P. István beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett.

A nyomozási bíró november 21-én elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Lebukás Hódmezővásárhelyen

Lebukás Hódmezővásárhelyen

Speciális nyomozóegység csapott le Vásárhely belvárosában az éppen kábítószerrel üzletelőkre. Vásárhelyi, mártélyi és kecskeméti férfiak buktak le. Videóval!

Illegális bevándorlók Románia felől?

Illegális bevándorlók Románia felől?

Lázár János: A szerb-magyar határtól a Marossal párhuzamosan már elkezdődött az előkészítő munka. Meg fogjuk védeni Makó térségét az illegális bevándorlóktól.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.