Kultúra, oktatásValami Amerika

2011. szeptember 29., csütörtök
 

A cím nem Herendi Gábor mozifilmjére, hanem a Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda egész napos programjára utal, hiszen a cowboy-okkal, a pom-pom lányokkal és az indiánokkal, beköltözött Amerika az iskolába.

 

 

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

Fotó: VH

 

Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hungarian-American Partnership Association által meghirdetett és megnyert pályázattal Amerika Napot tartott ma a hódmezővásárhelyi Német László iskola. A zenétől kezdve a táncon, a katonákon át, még a jelképes indiánsátrak is mind-mind az USA-t elevenítették meg az intézmény falain belül, sőt mi több, volt, aki stílusos jelmezt is húzott. A folyosókon amerikai katonák, egy indián lány és egy, a hippi korszakot idéző fiatal sétált, PEACE feliratú pólójában. Az udvaron az alsósok indián fejdíszben dobták a falóra a lasszót, míg a tömegen könnyedén átsétált a Szabadság szobor. Az ügyességi és bemutató foglalkozások mellett, egy „száguldó”,  vadnyugati traktor verte fel az udvar porát, amit a bátrabbak még vezetni is megpróbáltak. Egyszóval, mindenkit magával ragadott az USA jellegzetes hangulata.

 

Természetesen ünnepélyes megnyitó is dukál egy ilyen naphoz. Árva László igazgató köszöntötte a résztvevőket, és elmondta azért is tarja fontosnak az iskola életében ezt a programot, mert az idegen nyelv gyakorlása mellett, fontos kulturális ismereteket is szerezhetnek a diákok. ”Akkor ismerjük meg igazán a saját kultúránkat, ha kitekintünk a világba, és bepillantunk egy-egy nemzet mindennapi életébe, akár történelmébe is. Mindezek mellett, ez egy nagyon jó lehetőség az idegen nyelvi gyakorlásra is, ami egy kéttannyelvű gimnáziumban elengedhetetlen. „- hangzott el az igazgató köszöntőjében.

 

Az Amerika Nap egy nyertes pályázatnak köszönhetően valósult meg az iskolában, amit nem is a pedagógusok, hanem maguk a gyerekek fedeztek fel és jelentkeztek rá. Amerikai Nagykövetség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is támogatta az iskola pályázatát, amelynek célja, hogy egy Amerika Nap keretében a diákok és a pedagógusok megismerjék a budapesti Amerikai Nagykövetség munkáját, tájékoztatást kapjanak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, bővítsék az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos ismereteiket, és megtudják: mit is jelent ma az amerikai álom. Közvetlen benyomást pedig iskolások Brad Hurst, a követség sajtóattaséja előadásából meríthettek. Az országban 200 pályázó iskola közül, csupán három intézmény kapott lehetőséget egy ilyen program szervezéséhez, és mint az események is bizonyítják a Németh László Gimnázium és Általános Iskola pályázata is bekerült a legjobbak közé.

 

Kapcsolódó cikk:

Honnan jöttél? New Yorkból, válaszolta a Szabadság szobor

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.