Kultúra, oktatásHonnan jöttél? New Yorkból-válaszolta a Szabadság szobor

2011. szeptember 29., csütörtök
 

Honnan jöttél? New Yorkból- válaszolta a Szabadság szobor! És előtte? A második kérdéstől csak egy pillanatra lepődött meg a szobornak öltözött Baranyi Lili és már rá is vágta: Párizsból, mert Franciaország ajándéka volt.

Szóval Amerika Nap a Németh Lászlóban, ahogy mondani szokták „csúcsra járatva”!

 

 

Fotó: VH

 

Ti honnan jöttetek? Normandiából, vágta rá büszkén az egyik megszólalásig élethűen II. Világháborús amerikai katonának öltözött srác, aki katonatársaival együtt egy hagyományőrző egyesület jóvoltából állomásozott a Németh László iskola udvarán.

Persze volt igazi amerikai katona is, a Vásárhelyi Helyőrségben évek óta közös felkészítésben részt vevő Ohiói Nemzeti Gárda ezredese Chip Henderson, aki az egyik tanteremben „fejtágította” a ’US Army’ iránt érdeklődő diákokat. Tőle aztán a legjavából kaptak, hiszen ő is egyike azoknak, akik az afganisztáni OMLT (Operational Mentoring and Liaison Team – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) következő váltásának felkészítésében segédkezik. Ennél azért volt „lájtosabb” elfoglaltság is, a következő tanteremben ugyanis egy pilótafülkében ülve repülőgép szimulátorozni lehetett. Amikor arra jártam éppen egy lány ült benne, aki azon izgult, finom kézmozdulatokkal hogyan tartsa egyenesben a gépét. Egyik osztálytársával megállapítottuk, semmi vész a gép úgysem marad fent!

 

Az iskola udvarán viszont több helyen egyáltalán nem kellettek a finom kézmozdulatok! Sőt! „Dobd el keményen, hadd pörögjön az a tomahawk” szóltak rá a célba dobásnál az egyik diákra. Az indián fílinget tollas fejpántos gyerekek és indiánsátor is erősítette, de ott volt a Németh László iskola udvarán a rézbőrűek ősellensége, a cowboy is, félelmetes coltjával. Ezúttal egy méretes kötéllel egy fa tehénfejen lasszódobást tanított a gyerekeknek. Halottam egy mondatot: „lehet otthon tovább gyakorolni a nagymamával!”

 

Az amerikai életérzéshez az aranymosás is hozzátartozik. Az egyik legizgalmasabb feladatnak bizonyult, némi türelemmel a teknőkben lévő sáros vízben lévő „aranyrögök” kimosása. Az egyik kisebb csoport mögé érve, jött a kérdés: „na hol volt Amerika történetének leghíresebb aranymosó helye?” A gyerekek hümmögtek, mire az egyik tanárnő rám dörrent: ”Még nem tanulták!” Nem baj, gondoltam, aranyat mosni már tudnak, majd megtanulják azt is hogy hol lehet! Mert ugye a tudás kincset ér!    

 

Kapcsolódó cikk:

 

Valami Amerika     (Videó beszámolóval)

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.