Kék hírekVádemelési javaslat a hódmezővásárhelyi kisbolt kirablója ellen

2013. július 25., csütörtök
 
Vádemelési javaslat a hódmezővásárhelyi kisbolt kirablója ellen

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon 2012. október 8-án, délután 3 óra körül miután egy ismeretlen személy késsel a kezében bement az Ormos Ede utcában lévő kisboltba, majd az eladót a bevétel átadására kényszerítette.

 

 


A vásárhelyi egyenruhások a kitartó és mindenre kiterjedő rendőri munka eredményeként 2013. május 15-én azonosították az elkövető személyét és T. Normant gyanúsítottként hallgatták ki.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a 29 éves T. Norman ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Fontos ha szép a tehén feneke

Fontos ha szép a tehén feneke

Csodabogaraknak nézték 1995-ben a két olaszt, akik a tenyész-bírálat kezdetén babapopsi kendővel törölgették a tehén fenekét. Mára ezt tanfolyamon tanítják, Vásárhelyen is.
Erős napok Fábiánsebestyénben

Erős napok Fábiánsebestyénben

Erős emberek, erős gépek, erős ételek, erős mezőgazdaság. Július 26-27-én első alkalommal rendezik meg a Kinizsi Napokat amely szakmai és családi fesztivál egyaránt. Részletes programmal!
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.