Kék hírekVádemelés a Gregus utcai kettős gyilkosság ügyében

2019. október 8., kedd
 
Vádemelés a Gregus utcai kettős gyilkosság ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival és nővel szemben, akik tavaly májusban többszörösen minősülő emberölést megvalósítva oltották ki a nő idős szüleinek életét.

 

 

 

 

 

 

 

A vádirat szerint a nő évek óta gondozta Hódmezővásárhelyen, a Gregus utcában élő 78 éves édesanyját, illetőleg a 86 éves édesapját, akik betegségeiknél fogva részben ágyhoz kötötten éltek, részben pedig nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek.

A nő a tavalyi év elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket és a korábbi alkoholfogyasztása is rendszeressé vált, főleg azt követően, hogy élettársa jogerős szabadságvesztés büntetéséből szabadulva a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött.

 

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát és megállapodtak abban, hogy a szülőket megölik. Tavaly május 24-én egész nap mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra körül a nő egy ürüggyel kicsalta édesapját a konyhába, ahol a nehezen járó sértettet a férfi egy kisbaltával hátulról leütötte, majd a földre kerülve még legalább tizenháromszor fejen ütötte.

Édesapja bántalmazása alatt a nő a sértett nyakát szorította le védekezését leküzdendő. A sértett a bántalmazás következtében néhány percen belül az életét vesztette. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt legalább hét alkalommal nagy erővel a baltával fejen ütötte.

 

A sértettek halálának beálltát követően a vádlottak eltulajdonítottak 80.000 forint készpénzt, majd elhatározták, hogy a házat felrobbantják. Ennek érdekében kinyitották a konyhában levő gázpalackot, meggyújtották, azonban a robbanáshoz szükséges mennyiségű gáz már nem volt a palackban, csak kisebb tűz keletkezett. Ezután a vádlottak a ruhájukat elégették és a városba indultak szórakozni, majd miután másnap hajnalban a házba visszaértek, észlelték, hogy az nem égett le. Ekkor a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, majd azt meggyújtották. Röviddel ezután, már a reggeli órákban a szomszédok az ingatlanból gomolygó füstöt észlelve értesítették a tűzoltókat, akik a tűz eloltását követően a lakásban levő holttesteket megtalálták, a rendőrséget értesítették.

 

A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottakat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre, valamint a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, továbbá kifosztás bűntettével vádolja.

 

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

 

Videó az bűnügyről:

 

Olvassa el ezt is!

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

A vásárhelyi kórház fejlesztésének szeptemberben bejelentett jövőbeni terveinek egy része, egy most megnyert pályázattal el is indulhat.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.