Kék hírekVádat emeltek a kishomoki késelő ellen

2013. április 30., kedd
 
Vádat emeltek a kishomoki késelő ellen

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.

 

 

 


Hódmezővásárhely - Kishomokon 2012. október 31-én az esti órákban egy  házhoz hívták a mentőket és a rendőröket, miután egy közös iszogatás során L. István mellkason szúrta 29 éves barátját. Utóbbit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A 30 éves gyanúsított és a sértett is kitartott amellett, hogy nem vita vezetett a késeléshez, de hogy mi, azt igazán nem tudták megmondani.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítja L. Istvánt. Az ügy iratait a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Fűben, fában…bírság is lehet

Fűben, fában…bírság is lehet

Sokan kissé elhamarkodottnak tartják az utóbbi egy hétben Hódmezővásárhely családi házas kerületeiben több helyre bedobott figyelmeztető leveleket.

 

Le akarták fejelni a játékvezetőt Vásárhelyen

Le akarták fejelni a játékvezetőt Vásárhelyen

Hatalmas balhé volt a Hódmezővásárhelyi FC II. - Csanádpalota megyeegyes bajnokin szombaton délután. Játékvezető inzultálása, trágár szidalmazások, tömegjelenetek. Képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.