KözéletÚtravalóul

2015. július 1., szerda
 
Útravalóul

„Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. Életünk minden egyes órája igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy-egy újabb lépcsőfoka.”- mondta Böjte Csaba, aki a Mindszenti Napok utolsó napján szabadtéri misét celebrált a városka Köztársaság téri parkjában.

 

 

 


Június 26- és 28-a között rendezték idén már 14. alkalommal a határon innen és a határon túli mindszenti elnevezésű településeket is meginvitáló Mindszenti Napokat.

 

A péntek délutántól tartott rendezvénysorozat egyik különleges színfoltja volt, a karitatív tevékenységéről híres ferences rendi szerzetes szabadtéri miséje.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, a Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványa által működő dévai gyermekotthont, romániai kirándulásaik idején, egyik úticélként gyakran keresik fel vásárhelyi iskolai csoportok. Ilyenkor ajándékokkal, sokszor műsorral készülnek a vásárhelyi gyerekek. Legutóbb márciusban a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, májusban a Varga Tamás Általános diákjai jártak Déván-

Böjte Csaba ezekről a jótettekről is beszélt az Útravalóul elnevezésű szentmisén, mint mondta, tudnunk kell befogadni, kezünket kinyújtva segíteni egymáson.

 

A mindszenti misézése előtt egy nappal Böjte Csabának, a gödöllői Szentháromság templomban adták át a Magyar Szabadságért díjat.

Az elismerést minden év júniusának utolsó szombatján, a szovjet csapatok 1991. június 19-i Magyarországról történő kivonulására és az ország függetlenségének visszanyerésére emlékező Magyar Szabadság Napján adják át.      

 

Böjte Csabát méltatva Koltay Gábor filmrendező, a kuratórium tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére is sikerrel végzett és sokak által elismert tevékenysége példa. "Egy társadalmi-gazdasági feszültségekkel teli átmeneti korban érkezik egy mély hitétől vezérelt bátor ember, aki baráti kezet nyújt honfitársainak. Gondoskodik gyerekeikről, biztosítja a legelemibb létfeltételeket, és ami talán még fontosabb, jó szót, mosolyt, szeretetet nyújt a számkivetett emberpalántáknak". Nagyhatású életművének üzenete, hogy van remény, nincs leküzdhetetlen élethelyzet – fogalmazott.

Böjte Csaba, akit a jelenlévők felállva, vastapssal köszöntöttek, a díj átvételekor úgy fogalmazott: hiszem, hogy a világunkat a szeretet, a jóság képes szabaddá tenni. Hozzátette: a gyűlöletet, a sötétséget, a butaságot kell legyőzni, mert azok roncsolják a szabadságot.   Böjte Csaba szólt arról is, hogy csak együtt, közösen lehet a Kárpát-medencéből "tündérkertet" építeni, mert külön-külön a nemzetek erre nem képesek, és azt kívánta, hogy mindig legyen meg a párbeszédre való készség.

 
 
VH-Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Július 1-jén az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác születésnapját ünneplik. Felidézzük a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház múltját.
Egy hét csupa zene

Egy hét csupa zene

A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola június 29-től július 5-ig ismét megrendezi a hagyományos Könnyűzenei Táborát. Részletes program!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.