Kultúra, oktatásUtazó játszóház a fizikát kedvelőknek

2015. február 16., hétfő
 
Utazó játszóház a fizikát kedvelőknek

2012-ben a felújított művelődési központ átadásakor már járt itt az a ’Tudományos játszóház’, amely február 16-án nyílt meg a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ második emeletén.

 

Fotók: VH


A felhívás szerint a játékos tudomány-kiállításon mókás kísérletekkel, érdekes eszközökkel, ördöglakatokkal és logikai játokkal kerülhetnek közelebb a fizika és a természettudományok világához a fiatalok. Öveges professzor, a fizika varázslójának kísérleteit és eszközeit idéző utazó kiállítás - olvasható.

 

Van némi áthallás a kormány által indított Öveges program és ebből kiindulva a Vásárhelyen is megvalósított Gyulai József laboratórium kísérletei között, de a BFMK-ban elsősorban egyszerű fizikai kísérletek: a fény, a hang, a gravitáció, az elektromosság és mágnesesség viselkedése játssza a főszerepet.

Decemberben Szegeden az Agórában ilyen és hasonló, valamint kémiai jellegű kísérletekből, rendkívüli sikeres interaktív ingyenes napot rendezett a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium.

A BFMK-ban szintén interaktív, kipróbálható és a látogatók által működtethető tárgyak a természet törvényeit, és jelenségeit mutatják be.

 

Mint azt az ötletgazda, váci székhelyű cég munkatársai a Vásárhelyi Híreknek elmondták, országjárásuk során éppen Nyíregyházáról jöttek, ahol például igen nagy sikerük volt. Igaz, ott nagy hírverés előzte meg az érkezésüket. Remélhetően Vásárhelyen is lesz érdeklődés. A láthatóan egyik másik kissé megkopott, sokat használt kísérleti eszköz az  elhangzottakat erősíti.

 

A vásárhelyi szülők és gyerekek pedig eldönthetik, hogy a félezer forint körüli belépőjegy ellenében mennyi természettudományos élményt kaptak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Markó Csaba vezető marad

Markó Csaba vezető marad

Liberális kurva, tiplizzél! címmel megjelent cikk miatt perelt a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, aki a SZIN-en egy lányt megpofozott.
Főtt tojás kifordítva? Lehetetlen? Nem!

Főtt tojás kifordítva? Lehetetlen? Nem!

Itt egy lehetőség, hogy megviccelje családját, vagy ismerőseit, azzal, hogy kifordított főtt tojással kínálja őket. Irigyelni fogják az ötletét! Videóval!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.