Kék hírekÜnneplésből garázdaság

2016. november 6., vasárnap
 
Ünneplésből garázdaság

Csoportos garázdaság miatt indult eljárás három férfi ellen Hódmezővásárhelyen. A feltételezett elkövetők tűzijátékot robbantottak egy ház ablakában.

 

 

Fotó: VH

 


A férfiak november 5-én egyikük gyermekének a születését ünnepelték. A feltételezett elkövetők 21 óra körül úgy döntöttek, hogy tűzijátékot robbantanak, amit végül egy lakóház ablakába helyeztek el. A robbanás hatására az ablak betört, illetve az ablakpárkány megrongálódott. Az esetről a ház tulajdonosa bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók 3 órán belül elfogták a három helybéli férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki és a bűncselekményt elkövetését elismerték.

 

Ellenük a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást.​

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Meghatározó élmények a taekwondo őshazájában

Meghatározó élmények a taekwondo őshazájában

Egy sportág igazi befogadásában mindenféle előadásnál, videó-bemutatónál többet ér a közvetlen tapasztalat, és ezt a Máté Taekwondónál is tudják.
Egy hét két vereség

Egy hét két vereség

Alig néhány nappal, hogy az NBI/B-ben a HLKC Felnőtt Női csapata ismét vereséget szenvedett, a Serdülő Bajnokságban is kikapott a serdülő csapat.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.