BulvárÚjra megpezsdült a sörügy

2017. március 24., péntek
 
Újra megpezsdült a sörügy

A magyar kormány tárgyalásra biztatja a Heinekent és a Csíki Sör Manufaktúrát a védjegyhasználat vitájában - jelentette ki Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter.

    

 

A képen Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúrát üzemeltető Lixid Project Kft. vezetője (j), Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő (k) és Lázár János miniszter a sajtótájékoztatón. 

 

 

Csíkszentsimonban, az Igazi Csíki Sör gyártelepének meglátogatása után tartott sajtótájékoztatóján pénteken a miniszter remélte, hogy egy hónapon belül megnyugtató megállapodás születhet "Dávid és Góliát harcában".

    

Lázár János elmondta: a magyar kormány képviselői az elmúlt napokban a Heineken Magyarország menedzsmentjével és Hollandia budapesti nagykövetével is tárgyaltak, és arra kérték partnereiket, hogy segítsenek a csíki sörvita megegyezéses rendezésében. Megjegyezte: tisztelik, hogy a Heineken Magyarországon és Erdélyben is magyaroknak ad munkát, és jelentős mennyiségű adót fizet. "Ezért a Heineken csoporttól azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elvét érvényesítse" - fogalmazott. 
    

A miniszter kérdésre hozzátette: "ha a Heineken nem mutat együttműködést (...) és továbbra is el akarja taposni az Igazi Csíki Sört, a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzeti érdek védelmében bevetni".
    

Megjegyezte: azok a magyar vállalkozások, amelyek bajba kerülnek, számíthatnak a magyar kormány segítségre; azok a multinacionális vállalatok pedig, amelyek egy magyar vállalkozás kárára visszaélnek a hatalmukkal, arra számíthatnak, hogy a magyar kormány fel fog lépni velük szemben. 
    

A miniszter bejelentette azt is: a kormány javasolja az Országgyűlésnek, hogy emeljék meg azt a küszöbértéket, ameddig a manufakturális sörgyárak jövedékiadó-kedvezményt vehetnek igénybe. Jelenleg 8 ezer hektoliteres éves termelésig csak a jövedéki adó 50 százalékát kell megfizetniük Magyarországon, ezt a küszöböt kívánja a kormány 200 ezer hektoliterre emelni - ismertette.
    

"Ez jelentős segítséget fog reményeink szerint biztosítani minden magyarországi és minden magyar manufakturális sörgyárnak, és sörelőállítónak" - jelentette ki a miniszter. Az MTI kérdésére pontosította: az intézkedés a magyarországi sörgyártókra, és a Magyarországon értékesítő manufaktúrákra, így az Igazi Csíki Sör gyártójára is vonatkozik. 
    

Az MTI kérdésére Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra vezetője elmondta: már csütörtökön elkezdődtek a tárgyalások a Heineken Románia és a csíkszentsimoni sörgyár képviselői között, és bízik abban, hogy megegyezés születik a felek között. 
    

A csíkszentsimoni gyárlátogatáson a Heineken termékek bojkottjára felszólító Hódmezővásárhely önkormányzati testülete is részt vett. A testület nevében felszólaló Bálint Gabriella önkormányzati képviselő kijelentette: nem hagyják magukra a csíki székelyeket a multinacionális cég elleni harcában. 

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: az Igazi Csíki Sör székely termék védjeggyel rendelkezik, így Hargita megyének szerződésben vállalt kötelezettsége fellépni a sörgyártó védelmében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa úgy vélte: az 1,3 milliós erdélyi magyarság nagy erőt képvisel, ha "mindig ki tud egészülni a 13 milliós kárpát-medencei magyarsággal". 
    

A sajtótájékoztatón Lázár János elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére jött Székelyföldre, ahol a délután folyamán Borboly Csabával nézik át Hargita megye fejlesztési terveit, délután pedig Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével tárgyal. 
    

A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát.
    

A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet. 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Egy vásárhelyi kislány lett a világ legbájosabb gyermeke

Egy vásárhelyi kislány lett a világ legbájosabb gyermeke

Magyar siker gyermekszépségversenyen: a 4 éves hódmezővásárhelyi Nagy Boglárka lett a kategóriájának legjobbja a Little Miss & Mister Galaxy versenyen Bulgáriában.
Kettőről háromra

Kettőről háromra

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettő órakor háromra állítják. Nem érdemes arra gondolni, hogy ez lesz az utolsó.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.